A Honvéd “vésztámadója” a cserénél: “Mester, nyugodjon meg, ha úgy alakul, gólt lövök”

Supka Attila a szünetben is azt hangsúlyozta játékosainak, hogy a meccs végén is meg lehet lőni azt a fontos egy gólt. Be is jött a terv.
Budai László 2018. július 27., péntek 10:31
Supka Attila a szünetben is azt hangsúlyozta játékosainak, hogy a meccs végén is meg lehet lőni azt a fontos egy gólt. Be is jött a terv.
Szerző: Budai László 2018. július 27., péntek 10:31
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Honvéd ismét egy “vésztámadó”, ezúttal Baráth Botond 82. percben lőtt góljával nyert az Európa Ligában, a luxemburgi Niederkorn ellen (1-0). Supka Attila a mérkőzés után elmondta: pontosan ilyen meccsre, és ilyen késői gólra készültek.  

- Az, hogy 1-0-ra nyertünk, nagyon jó eredmény. Ezzel maximálisan megvan a lehetőségünk arra, hogy továbbjussunk, ehhez persze nagyon sokat kell még dolgozni. Azt kaptuk tőlük, amire számítottunk. Agresszív, kemény csapat volt a Niederkorn. Belementek minden ütközésbe, de a kontráikat nem tudták végigvinni. Erre készültünk, hogy le kell zárni a területet. 

Várható volt (a késői gól - a szerk.), beszéltük is, hogy türelmesnek kell lenni, nem szakad kapkodni. A szünetben is azt mondtam, hogy az utolsó pillanatban is lehet gólt szerezni. Maximálisan betartották a játékosok, amiről beszéltünk. Bízunk benne, hogy a kinti meccsen is jól játszunk, és meglesz a továbbjutás

- mondta Supka.  

Baráth Botond ugyan új szerepkörben játszott, de már becserélésénél magabiztosan megjegyezte: ha úgy adódik, betalál.   

- Célzott rá (Supka Attila –a szerk.), hogy támadóként számít rám. Nem tagadom, eljátszottam a gondolattal, hogy csatárként fogok beállni a meccsen. Minden álmom így váljon valóra (nevet). Azzal az instrukcióval küldött be a mester, hogy próbáljam megtartani a labdákat és visszajátszani a társaknak. Segítsem Cipf Dominiket, és érkezzek a beadásokra, pontrúgásokra. 

Csak annyit mondtam neki: Mester, nyugodjon meg, ha úgy alakul, akkor gólt lövök

- nyilatkozta Baráth a honvedfc.hu-nak, majd a visszavágót is érintette. 

- Hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok. Egygólos előnnyel utazunk Luxemburgba, biztos, hogy a Progrés mindent megtesz a továbbjutás érdekében, otthon is stabil védekezésből próbálnak kontrázni. Nem szabad kinyílnunk, türelmesnek, keménynek kell lennünk. Mindent megtesznek majd azért, hogy két gólt rúgjanak, de mi ezt nem fogjuk hagyni! 

Átigazolások
Honvéd
Válogatott kapus érkezhet
A vb-t sérülés miatt kihagyó 30 éves bosnyák válogatott kapus, Osman Hadzikic a horvát Slaven Belupótól igazolhat a Kispest-Honvédhoz. (Nemzeti Sport)
ETO
Befutott az afrikai csatár
Modou Lamin Marong az előző szezonban 27 bajnokin 10 gólt lőtt és 6 gólpasszt adott a szlovák másodosztályban. Most az MLSZ adatbankja szerint Győrbe szerződött.
Légiósok
Szoboszai szerződése és a Real
Egy angol portál szerint Szoboszlai Dominik új liverpooli szerződése még korántsem jelenti azt, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya hosszú távon is az Anfielden marad.
Tovább az összes átigazoláshoz