Fotó: facebook.com/hangaadamonline
Négy év után távozik a katalánok kosárlabdacsapatától a magyar válogatott játékos, Hanga Ádám.
A következő idényben már nem a Barcelonában kosárlabdázik majd a válogatott Hanga Ádám. A katalán klub a honlapján számolt be pénteken arról, hogy a magyar játékos már nem tagja a keretnek. A rövid közlemény emlékeztet rá, hogy Hanga 2017-ben, a Baskoniától érkezett a Barcelonához, melyben 276 mérkőzésen szerepelt.
A 32 éves kosaras a legutóbbi idényben spanyol bajnok és Király Kupa-győztes lett a gránátvörös-kékekkel, az Euroligában pedig a döntőig jutott. Spanyol sajtóértesülések szerint az idei bajnoki fináléban éppen a Barcelona által legyőzött Real Madrid érdeklődik iránta.
A játékos menedzsmentje egyelőre nem kívánta kommentálni az eseményeket az MTI-nek. (MTI)
Átigazolások
Kairóban folytathatja
Nadhir Benboual
Algériai sajtóhírek szerint Nadhir Benbouali az egyiptomi élvonalbeli Pyramids FC-ben folytathatja pályafutását.
Vasas utánpótlásában folytatja
Egon Kunzmann
Egon Kunzmann az Instagram-oldalán jelentette be, hogy a Vasas Kubala Akadémián folytatja pályafutását.
Légiósok
Mocsi maradhat, de...
"Amíg nyitva a játékospiac, semmit sem tudok biztosra kijelenteni" - a 3-szoros magyar válogatott Mocsi Attila úgy tervez egyelőre, hogy marad a török Rizespornál. (Nemzeti Sport)