Nemcsakfoci: Csoportgyőztes a magyar vízilabda-válogatott

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-as győzelmet aratott kedden Győrben az orosz csapat felett, ezzel biztosította csoportelsőségét a világliga selejtezőjének A-jelű négyesében.
Dudás Gábor 2019. február 19., kedd 22:06
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-as győzelmet aratott kedden Győrben az orosz csapat felett, ezzel biztosította csoportelsőségét a világliga selejtezőjének A-jelű négyesében.
Szerző: Dudás Gábor 2019. február 19., kedd 22:06

Märcz Tamásnak a találkozó előtt kényszerűségből többször is változtatnia kellett a keret összetételén, és a szakember hangsúlyozta, a biztos védekezés kialakítása a legfontosabb, hiszen ez az, amit rövidebb idő alatt lehet begyakorolni. Hozzátette, támadásban a játékosok egyéni tudásában bízik.

Úgy tűnt, hogy a játékosként olimpiai bajnok szakvezetőnek minden kívánsága teljesült: védekezésben összeszedettek voltak a magyarok, elöl pedig láthatóak voltak a kapitány által is említett egyéni megoldások, így a nagyszünetben háromgólos volt a különbség (6-3).

A harmadik negyedben az oroszok két könnyű góllal kerültek lőtávolba (7-5), azonban a játékrész vége újra a magyaroké volt, s négygólos hazai előnnyel indult az utolsó nyolc perc.

A zárófelvonásra mintha elvesztette volna a ritmust a magyar válogatott, a támadások befejezésébe hiba csúszott, az oroszok pedig kihasználták a védekezésbeli könnyelműségeket, így egy csapásra nyílt lett a találkozó (9-8). A hazai szurkolókat végül két perccel a dudaszó előtt Sedlmayer Tamás nyugtatta meg, miután lehetetlen szögből lepte meg az orosz kapust, eldöntve ezzel az összecsapást.

"Teljesen rendben volt ez a meccs. Jól indultunk, jól koncentráltunk, remekül működött a védekezés. Az oroszok erejét mutatja, hogy egy kis megingás után azonnal a nyakunkon voltak. Többször is meg kellett nyerni ezt a mérkőzést" – értékelt a mérkőzés után Märcz Tamás szövetségi kapitány.

A világliga európai selejtezőjében négy csoportban zajlanak a küzdelmek, mindenhonnan az első kettő jut az Európa Kupa nyolcas döntőjébe, ahonnan az első három mehet majd a világligára. Az Európa Kupa nyolcas döntőjét április 5-7-én rendezik Zágrábban. Märcz Tamás csapata március 12-én Málta vendégeként zárja a csoportkört. (MTI)

Férfi világliga, A csoport, 5. forduló:

Magyarország-Oroszország 10-8 (4-1, 2-2, 3-2, 1-3)

A magyar csapat gólszerzői: Sedlmayer 3, Varga Dénes 2, Vámos, Erdélyi, Bátori, Manhercz, Német 1-1

A csoport állása: 1. Magyarország (már továbbjutott) 14 pont/5 mérkőzés, 2. Oroszország 9/5, 3. Németország 4/4, 4. Málta 0/4

Neked ajánljuk
Átigazolások
RB Leipzig
Orbán Willi
Sajtóhírek szerint Orbán Willi hamarosan szerződést hosszabbít Lipcsében.
Ajka/Vasas
Schindler Szabolcs
Ahogyan azt honlapunk előre jelezte: távozott a Vasas tartalékcsapatától Schindler Szabolcs és az NB II-es Ajka vezetőedzője lett.
Ferencváros
Profi szerződés
A Ferencváros profi szerződést kötött Bagi Ádámmal, a 17 éves támadó 2019 óta erősíti a klubot.
Tovább az összes átigazoláshoz