fiba.basketball

Nemcsakfoci: Bejutott az Euroliga-döntőbe a magyar kosárcsapat

A Sopron Basket öt ponttal legyőzte a spanyol Salamancát a női kosárlabda Euroliga isztambuli négyes döntőjének pénteki elődöntőjében, így vasárnap a döntőben lép majd pályára.
Nyikes Zoltán 2022. április 8., péntek 18:32
fiba.basketball
A Sopron Basket öt ponttal legyőzte a spanyol Salamancát a női kosárlabda Euroliga isztambuli négyes döntőjének pénteki elődöntőjében, így vasárnap a döntőben lép majd pályára.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. április 8., péntek 18:32

Az egymás elleni örökmérleg a Salamancának kedvezett: az eddigi tíz összecsapás alapján az ellenfél 7-3-ra vezetett. A pénteki csatára néhány száz néző volt kíváncsi, köztük mintegy ötven magyar szurkolóval. Az első elődöntő 8-2-es soproni vezetéssel indult főként a 208 centis Határ Bernadett jóvoltából, és 13-5-nél Roberto Iniguez időkéréssel próbálta felrázni együttesét. Többször is kilenc pont volt a magyar előny, majd a második negyedben 11 ponttal meglépett a Sopron.

Az ellenfél egy 7-0-s rohammal közelebb férkőzött, ekkor már az idény legjobbjává választott és tavaly WNBA-bajnok Kahleah Copper is beindult. A csapatkapitány Fegyverneky Zsófia triplájával újra tíz pont lett a különbség, majd Brooks - a mezőny legjobbja - bedobta 15. pontját. "Plusz 16-nál" Határ vétlen, de megítélt technikai hibája borzolta a kedélyeket, ráadásul a büntetőkből és utána a támadásból a Salamanca öt pontot szerzett. A nagyszünetben a franciákkal a tokiói olimpián bronzérmes Gabby Williams hármasával és 11. pontjával 47-31 volt az állás. Fordulás után Gáspár Dávid együttese kőkeményen védekezett, és a korábbiakat felülmúlva 17 ponttal elhúzott, az ihletett formában játszó Brooks már 21 pontnál tartott.

A magyarok magabiztosan őrizték előnyüket, az utolsó játékrész a soproniak gyenge büntetőzése ellenére 64-52-ről indult. A zöld-sárgák váratlanul megtorpantak, és öt perc alatt mindössze két pontot hoztak össze, ezalatt öt pontra olvadt a különbség (66-61). A meccs hajrája így izgalmasan alakult, 48 másodperccel a vége előtt 72-66 állt a nagyórán.

A hátralévő időben Brooks bravúros duplájára már csak Katie Samuelson triplája érkezett válaszul, így a zöld-sárgák megérdemelt győzelmet arattak. A 14-szeres magyar bajnok ötödik Final Fourjában másodszor jutott be a fináléba, ahol a házigazda török Fenerbahcéval vagy a cseh USK Prahával csap majd össze vasárnap 16 órakor.

Eredmény, elődöntő:

Sopron Basket-Salamanca (spanyol) 74-69 (22-13, 25-18, 17-21, 10-17)

A magyar csapat pontszerzői: Brooks 27 pont, Határ 15, Williams 13, January 8, Jovanovic 4, Dolson 4, Fegyverneky 3

Később:
Fenerbahce (török)-USK Praha (cseh) 19.00

(MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz