Fotó: fradi.hu

Nemcsakfoci: A BL-döntős Fradi bejelentette Elek Gábor utódját

A dán Martin Albertsen lett a FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának vezetőedzője.
Csakfoci.hu 2023. június 10., szombat 11:30
Fotó: fradi.hu
A dán Martin Albertsen lett a FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának vezetőedzője.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. június 10., szombat 11:30

A zöld-fehér klub szombaton, a honlapján közölte, hogy a 15 év után távozó Elek Gábor helyét a 49 éves szakember veszi át. A fradi.hu beszámolója szerint Martin Fruelund Albertsen több mint 200 nemzetközi meccsen vezette együtteseit, öt bajnokságot és három kupát nyert.

Játékos-pályafutása korán, 22 éves korában egy sérülés miatt ért véget, ezt követően utánpótlás-edzőként dolgozott, illetve a dán másodosztályú AGF együttesét is irányította. 2002-ben a Viborg HK vezetőedzője lett, bajnokságot, kupát és EHF-kupát nyert a nagy múltú dán együttessel. Ezt követően 2004-ben a német Leipzighez igazolt, amellyel két évvel később elhódította a bajnoki trófeát és a kupát is, majd hazatért Dániába, ahol a következő szűk egy évtizedet három különböző csapatnál (Randers, Viborg, Kobenhavn) töltötte.

2014 decemberében vette át a német Bietigheim irányítását, és a klubot története első bajnoki címéhez segítette 2017-ben, sőt, ugyancsak ebben az évben EHF-kupa-döntőt is játszhatott, de a Rosztov-Don ellen végül alulmaradt együttesével. 2019-ben is bajnokságot nyert a Bietigheimmel, majd 2020-ban távozott. 2018-tól párhuzamosan betöltötte a svájci szövetségi kapitányi posztot is, a válogatottat 2022-ben története során először kijuttatta az Európa-bajnokságra, illetve ő felelt 2020 óta a svájci kézilabda akadémia munkájáért is. "De ezekről a tisztségeiről lemondott, július közepétől kizárólag a Ferencvárosra összpontosít majd" - írta az FTC honlapja.

- Óriási büszkeség számomra, nagyon megtisztelő, hogy meghívást kaptam a Fradi-családba - mondta az új vezetőedző. - Sok éve követem a klub fantasztikus fejlődési ívét, és a legnagyobb tisztelettel figyeltem azt a nagyszerű munkát, amelyet az ott dolgozók végeztek el. Tudom, hogy nagyon sokan számítanak ránk, és én azt ígérem, hogy minden nap óriási ambícióval és akarattal érkezem majd azért, hogy tanuljunk a győzelmekből és a hibákból. Szeretem látni a játékosok fejlődését, és mindent megteszek a sikerért.

Megvalósult álom, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője lehetek, nagyon boldog vagyok, és alig várom a közös munkát mindenkivel, aki a klubnál tevékenykedik - megpróbálunk építeni a következő években az előző idény sikereire.

Martin Albertsen munkáját másodedzőként Allan Heine, kapusedzőként pedig Duleba Norbert segíti majd a múlt hétvégén Bajnokok Ligája-ezüstérmet szerző csapatnál. (MTI)

Olvastad már?
Nemcsakfoci: Őrült rohanás után nyerte meg a Veszprém a férfi kézi NB I döntőjét
Négy év után lett ismét magyar bajnok a Veszprém.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz