Furcsa lemondás az NB II-ben: Az elnök cserbenhagyásról, az edző megbocsáthatatlan hibáról beszél

Nagy Mihály, az NB II-es Cegléd vezetőedzője váratlanul lemondott posztjáról. A csakfoci.hu megkereste a szakembert és a klub elnökét is.
Privacsek András 2017. március 14., kedd 13:15
Nagy Mihály, az NB II-es Cegléd vezetőedzője váratlanul lemondott posztjáról. A csakfoci.hu megkereste a szakembert és a klub elnökét is.
Szerző: Privacsek András 2017. március 14., kedd 13:15

A télen kinevezett Nagy Mihály négy bajnoki mérkőzés után máris távozik posztjáról. A váratlanul lemondott vezetőedző a következőképpen indokolt.

- A felkészülés kezdete óta a klub mindent elkövetett, hogy a csapat bent tudjon maradni a másodosztályban - kezdte honlapunknak Nagy Mihály. - A vezetők minden körülményt biztosítottak a szakmai munkához. Két és fél hónap tapasztalatai alapján viszont arra az elhatározásra jutottam, hogy nem tudok a vezetéssel együtt dolgozni
Miért?
- Tegnap este a csapatkapitányunk hívásából tudtam meg, hogy a vezetőség ma 11-re összehívta a játékosokat egy megbeszélésre, ahol szerinte a szakmai stáb is ott lesz, amiről azonban én nem tudtam semmit. Később azt a magyarázatot kaptam, hogy kommunikációs hiba történt. Akkor mondtam, hogy felállok és nem csinálom tovább.

Honlapunk elérte Horváth Józsefet, a ceglédiek elnökét is.

- Hidegzuhanyként ért minket Misi lemondása, aminek a valós okát nem tudom. Megbeszélésre invitáltuk a szakmai stábot és néhány játékost. Tény, hogy egy kommunikációs hiba történt a részünkről, nem tőlünk, hanem egy játékostól tudta meg a megbeszélés tényét, de nem akartuk őt megkerülni. Annak ellenére, hogy csak 50 százalékos volt a mutatója a csapat kispadján, ráadásul a játékot kilátástalannak ítéltem, bíztam benne. Amennyiben kiharcoltuk volna a bennmaradást, szakmai igazgatóként hosszú távon is számoltunk volna vele. Sajnos ő cserbenhagyta a klubot, a madarak azt csiripelik, hogy egy vetélytárs miatt. Legyünk őszinték, a magyar edzők nem szoktak csak ilyen könnyen felállni, még akkor is kapaszkodnak a kispadba, amikor már rég nem kellene. Nem esünk kétségbe, a szezon végéig Miskei Attila irányítja a csapatot.

Nagy Mihály télen vette át a Cegléd szakmai irányítását, négy meccsből kettőt megnyert, kettő pedig elveszített vele a csapat, jelenleg a 18. helyen állnak az NB II-ben.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Yaakobishvili hosszabbított
Hosszabbított a Barcelona magyar kapustehetsége – Yaakobishvili Áron 2028-ig marad a katalánoknál.
Ajka
Hannich érkezett
Hannich Péter csatlakozott az FC Ajka szakmai stábjához, ahol Gaál Bálint vezetőedző munkáját segíti, július 1-jétől pedig sportigazgatóként folytatja tevékenységét.  
Légiósok
Ez várhat Lisztesre
Idősebb Lisztes Kriszitán elmondta, a fiát egyelőre sehova nem adják kölcsön. A Frankfurt az USA-ban is túrázik majd nyáron, az amerikai vízumot pedig már kiváltották a támadó számára.
Tovább az összes átigazoláshoz