Fotó: ztefc.hu
A ZTE hivatalos oldalán jelentette be, hogy távozott a második csapat vezetőedzői posztjáról Gonzalo Escudero.
Az NK Naftával való együttműködés egy stratégiai megállapodás keretében, a jövőben ismét intenzívebbé válhat, és a két klub közötti játékosmozgás is fellendülhet. Ennek köszönhetően azok a játékosok, akiknek fejlődését a szlovén élvonalban való szereplés segítheti, megfelelő terheléshez és értékes játékpercekhez juthatnak - írja a klubhonlap.
A spanyol szakember 2025 nyarán érkezett a ZTE-hez, és irányításával a tartalékcsapat azonnal bajnoki címet szerzett, feljutást ünnepelhetett.
A zalaiak közleménye szerint a ZTE FC II. megüresedett vezetőedzői pozíciójával kapcsolatban hamarosan hivatalos felületeinken adnak további tájékoztatást.
Olvastad már?
A Liverpool legendája hazacsábíthatja a korábbi NB I-es edzőt - sajtóhír
Szlovák sajtóértesülések szerint az egykor a Diósgyőrt is vezetőedzőként irányító Geri Gergely a Spartak Trnava szakmai stábjának tagja lehet.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.