Fotó: molfehervarfc.hu

Vidi-öngól: Minden edzőváltás után csak rosszabb lett, Michael Boris mérlege a legjobb

Ritka az, amikor egy csapatot egy szezonon belül három különböző vezetőedző is irányít. Az pedig még ritkább, ha minden edzőváltással egyre lejjebb csúszik a csapat. A Fehérvárral valami ilyesmi történik ebben az idényben.
Csakfoci.hu 2023. május 12., péntek 13:12
Fotó: molfehervarfc.hu
Ritka az, amikor egy csapatot egy szezonon belül három különböző vezetőedző is irányít. Az pedig még ritkább, ha minden edzőváltással egyre lejjebb csúszik a csapat. A Fehérvárral valami ilyesmi történik ebben az idényben.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. május 12., péntek 13:12

A Vidi mélyrepülése már több mint két éve elkezdődött. A 2019/2020-as szezonban még magabiztosan végzett a csapat a második helyen a Fradi mögött, utána viszont már csak harmadik, majd pedig negyedik lett az NB I-ben.

Boris megállította a zuhanást

A most futó szezonnak Michael Borisszal vágott neki a Fehérvár, amely a Konferencia Ligában egészen a rájátszásig jutottak, ahol legyőzték idegenben a német Kölnt, igaz, itthon már nem sikerült a bravúr. Aztán a 11. fordulóban a Vasas elleni vereséget követően Borist Huszti Szabolcs váltotta.

Michael Boris mérlege (a 2022/23-as szezonban):

18 meccs: 8 győzelem, 2 döntetlen, 8 vereség – 48%, 9. hely a bajnokságban
(ebből 6 Konferencia Liga-mérkőzés, 1 Magyar Kupa-találkozó)


Michael Boris mérlege a legjobb a mostani idényben a Vidi kispadján. Fotó: molfehervarfc.hu

Huszti és a borzalmas tavasz

A fiatal edző egy Puskás elleni kupakieséssel kezdett, a bajnokságban azonban az első három meccsén 5 pontot szerzett a fehérváriakkal. Úgy tűnt, elindulhatnak felfelé, de aztán jött egy Újpest elleni vereség, amely után Huszti nagyon kifakadt: „Ha kapunk négy gólt, egy szót se szólhatunk. Akár tízet is lehetett volna cserélni a félidőben. Ha a srácok nem akarnak itt futballozni, akkor lehet akárki az edző, nem lesz ebből se eredmény, se futball.”

Huszti remek jósnak bizonyult, hiszen a tavaszi idényben már eredmény és futball sem nagyon volt Fehérváron. Március elején a Paks elleni vereség azt jelentette, hogy végleg kiesőjelölt lett a Vidiből, Husztinak pedig távoznia kellett.

Huszti Szabolcs mérlege:

13 meccs: 3 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség  – 33%, 11. hely a bajnokságban
(1 Magyar Kupa-mérkőzés)


Fotó: molfehervarfc.hu

Amikor már a többmilliós prémium sem segít

Ekkor a vezetőség mindenképp egy tapasztalt szakembert akart igazolni. Így esett a választás a svéd Bartosz Grzelakra, aki hazájában az AIK együttesével ezüstérmet szerzett. Ahogy Husztinak, neki is jól sikerültek az első mérkőzései: legyőzték a Honvédot, jó játékkal elhoztak egy pontot a Groupama Arénából, és a csapat ugyan elmozdult a kiesőhelyről, de a nagy áttörés elmaradt. A legutóbbi fordulóban élet-halál meccset vívtak a Mezőkövesddel, ráadásul komoly prémiumért játszottak, de végül nem sikerült nyerniük, többek között annak is köszönhetően, hogy Kodro a 91. percben fölé vágta a 11-est.

Bartosz Grzelak mérlege:

7 meccs: 1 győzelem, 4 döntetlen, 2 vereség – 33%, 11. hely

Öt éve még bajnok volt a Fehérvár, most pedig könnyen lehet, hogy nyártól már az NB II-ben kell keresni a csapatot.  Ahhoz, hogy ez ne így legyen, az első lépést vasárnap Felcsúton kell megtennie a Vidinek.

Olvastad már?
Kegyetlenül beleszállt a Vidibe Fehérvár első embere: "Tragikus, tankönyvet lehet írni arról, hogy lehet 4-5 év alatt lezülleszteni a csapatot"
Dr. Cser-Palkovics András szerint a "gazdátlanság, hozzá nem értés, valamint az elkötelezettség teljes hiánya" jellemzi a klubnál történteket. "Minden idők valószínűleg legtöbb pénzéből, minden idők egyik leggyengébb csapata" - fogalmazott a polgármester.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVSC
Fiatal bekk érkezett a DAC-tól
A DVSC szerződtette a 17 éves Ferenczi Barnabást.
Kisvárda
Horvát távozó
Távozik a 2022 nyara óta 46 tétmeccsen szerepet kapott Dominik Kovacic. A védő október 6-óta - sérülése miatt - nem lépett pályára. (Kisvárda FC)
Ferencváros
Tokmac Nguen
Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa-aranyérem, Bajnokok Ligája- és Európa Liga-csoportkör után a svéd Djurgarden együtteséhez igazolt a Ferencvárostól Tokmac Nguen.
Tovább az összes átigazoláshoz