Fotó: molfehervarfc.hu
A fehérvári klub döntése alapján Claudiu Bumba és Artem Sabanov is csak az NB III-as együttessel készülhet.
Január 2-án, hétfőn a MOL Fehérvár is folytatta a felkészülést a tavaszi szezonra. A Vidi hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az NB I-ben már bemutatkozott Menyhárt Zsombor és Kovács Bence mellett továbbra is az első csapattal készül Cserkuti-Németh Olivér és Pető Milán,
Claudiu Bumba és Artem Sabanov azonban a klub döntése alapján az NB III-as gárda edzéseihez csatlakoznak. A román és az ukrán válogatott futballistára tehát a jelek szerint nem számít Huszti Szabolcs vezetőedző.
A héten vasárnapig Fehérváron készülnek a játékosok, majd január 8-án kezdődik a 12 napos horvátországi edzőtábor, amelynek ezúttal Novigrad városa ad otthont.
Olvastad már?
A Fradit is szóba hozták a Rangers kiszemeltjével - ezek a legfrissebb infók az átigazolásról
Egy skót újságíró a Fradival is összeboronálta a portugál másodosztályban játszó Mambuene Mukendit. Információink szerint a zöld-fehérek valóban követik a játékost, de minimális az esély az érkezésére.
Elolvasom
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.