Fotó: Al Fateh

Videó: A 9-0 után jött el a magyar válogatott kapus számára, amire tavaly nyár óta várt - nagy védések is kellettek tőle

Szappanos Péter az előző találkozón elszenvedett dráma után ezúttal örülhetett.
Budai László 2025. január 23., csütörtök 9:00
Fotó: Al Fateh
Szappanos Péter az előző találkozón elszenvedett dráma után ezúttal örülhetett.
Szerző: Budai László 2025. január 23., csütörtök 9:00
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Hosszú idő után újra bajnokit nyert Szappanos Péter csapata, az al-Fateh, amely szerdán a Damac együttesét verte 2-1-re. Mindezt ráadásul azok után, hogy az előző találkozón brutális, 9-0-s vereségbe szaladt bele az egyszeres magyar válogatott kapus együttese.

Az al-Fateh most is hátrányba került, de két 11-essel sikerült megfordítania az összecsapást. A második büntetőt ráadásul a 111. percben (!) értékesítették. Szappanosnak több védést is be kellett mutatnia, többek között a hosszabbításban is.

Szappanosék tavaly augusztus 27-e óta vártak győzelemre, amely a második volt ebben a szezonban. Az al-Fateh ezzel még továbbra is utolsó, öt pontra van a bennmaradást jelentő 15. pozíciótól.

Videón az összefoglaló 

Olvastad már?
Szappanos 9 gólja rekord, de más magyar kapust is csináltak már ki csúnyán - íme, a legemlékezetesebb mészárlások
Közel négy évvel ezelőtt fordult elő legutóbb egy magyar kapussal, hogy kilenc gólt kapott.
Elolvasom
Átigazolások
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője. 
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Tovább az összes átigazoláshoz