"Sportszerűtlen magyarok, akik szintén nem érdemeltek többet" - a mieink legjobbjait és legrosszabbját is megnevezték a görög lapok

Jutott a kritikákból bőven a görögöknek is. Kiderül az is, kit láttak a magyar csapat legerősebb és leggyengébb pontjának. Lapszemle.
Mokány Lajos 2018. október 13., szombat 11:44
Jutott a kritikákból bőven a görögöknek is. Kiderül az is, kit láttak a magyar csapat legerősebb és leggyengébb pontjának. Lapszemle.
Szerző: Mokány Lajos 2018. október 13., szombat 11:44

A sport24 érthetően elsősorban a hazaiak szempontjából elemzi a látottakat.

"Hatékony, de nem látványos"

- így összegezték a görögök játékát, kiemelve, hogy a mérkőzés előtt Michael Skibbe domináns, agresszív futballt ígért, de ebből semmi nem valósult meg, amit felfoghatunk a magyar csapat dicséretének is.

A mieinkről kevés szó esik egyébként, viszont némileg meglepően azt írja a szerző a csapatunkról, hogy a magyar válogatott gyakran volt sportszerűtlen, erre pedig a görögök kemény játékkal reagáltak.

A hazaiak játéka kapcsán leszögezik, hogy az első játékrészben nem voltak jobbak a mieinknél, a második félidő elején sem, azt követően tudott valamit megmutatni valamit abból a görög csapat, amit a mérkőzés előtt a kapitányuk megígért. Hozzáteszik, győztek, és ennek örülhetnének is, de jelenleg csak a 3 pont és a csoportban elfoglalt helyezés az, ami mosolyt csalhat az arcukra, de a teljesítmény semmiképpen sem.

Az említett Skibbe egyébként a sajtótájékoztatón is kapott kritikákat, még a jövője is szóba került, de ő azt mondta, nem tud róla, hogy veszélyben lenne az állása.

- El kell ismernem, hogy nem nagyon voltak helyzeteink, ez elsősorban a magyar védelemnek - főleg Willi Orban jó teljesítményének - köszönhető, akik nagyon erősek voltak, főként középen, egyszerűen semmi helyet nem hagytak a támadóinknak - ezt mondta a magyar csapatról a szövetségi kapitány, némi dicséretet is megfogalmazva felénk. Szerinte elsősorban középen, a tengelyben voltak stabilak a mieink, ez igaz volt a középpályára is, leginkább a pályának annak a részén gyűlt meg a bajuk velünk a hazaiaknak.

Hozzátette, azért tudtak nyerni, mert fordulás után nyomást gyakoroltak a mieinkre, és a kínálkozó lehetőséggel éltek Mitroglu révén. Elismerte, hogy nem volt az igazi a játékuk, de azt nem fogadta el, hogy egyenesen csapnivalónak minősítsék azt.

A gazzetta.gr értékelésében kiemelte, hogy bár Budapesten kikaptak a görögök, de ott voltak lehetőségeik, ellenben itt az első félidőben semmi, az első próbálkozásukra 52 percet kellett várni. A folytatásban már inkább a görögöket látták jobbnak, az első 50 perc kapcsán viszont megemlítették, hogy Mitrogluhoz el sem jutott a labda, főleg a belső védőinknek köszönhetően.

A mieink leggyengébb pontjának Kalmár Zsoltot látták, aki a Gazzetta szerint nem segítette csapatunk előrejátékát, ellenben sokat szabálytalankodott, lapot is kapott.

"Végítéletük" alapján a görögök rosszak voltak: nem azt mondják, hogy mi jobbak lettünk volna vagy ENNÉL VALAMIVEL IS többet érdemeltünk volna, de ETTŐL MÉG AZ IGAZSÁG AZ, HOGY a hazaiaknak is csak két kaput eltaláló lövésük volt.

Az Agona Sport szintén kitért a kapitány helyzetére, akinek állása értesüléseik szerint a budapesti vereség után került veszélybe, és az első félidő után sem került közelebb ahhoz, hogy azt megmentse. Elismerik, hogy az első félidő a miénk volt, mert többet mutattunk a technikás, gyors passzokra épülő futballból, mint a hazaiak. E téren főleg Varga Rolandot emelték ki az első félidőben, mint akinek lehetősége lett volna betalálni, de a pontrúgásaival nem élt. Fordulópontnak nevezik azt, hogy Szalai Ádám jó helyzetből nem tudott a kapuba fejelni, ez döntő lehetett a lap szerint. Az utolsó félóra viszont már szerintük is a hazaiaké volt, ez hozta meg a győzelmet.

Olvastad már?
Orban: "Hiányzott a bátorság", Sallai: "Mi voltunk a jobbak" - ezt mondták a játékosok
Willi Orban szerint a védelmünk jól működött, de hiányzott a bátorság a csapat játékából. Sallai Roland azt mondta, hogy jobbak voltunk, mint a görögök. Nagy Ádám szerint az egy pont meglehetett volna.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
A Dortmund is vinné
Kerkez Milos
A TEAMtalk szerint az angol topcsapatok mellett már egy német gigász is szerződtetné a magyar válogatott védőt.
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Tovább az összes átigazoláshoz