Nikolics: Angliában megégtem volna, ezért nem mentem oda

A csatárt a válogatottról, az angliai lehetőségről és korábbi Vidis edzőjéről is kérdezték.
Mokány Lajos 2017. december 30., szombat 12:28
A csatárt a válogatottról, az angliai lehetőségről és korábbi Vidis edzőjéről is kérdezték.
Szerző: Mokány Lajos 2017. december 30., szombat 12:28

A magyar válogatott csatár így értékelte a lengyel lapnak az idei szezonját a Chicagóval, amelynek során gólkirály lett.
- A most véget ért szezonom nagyon jól sikerült. Egy utolsó helyezett klubhoz igazoltam, és engem azért vittek oda, mert egy gólerős csatárt akartak, amelyik egy újjá alakuló együttesnek lehet a vezére. A Chicago 8 év után aztán bejutott a rájátszásba, de ott a tapasztaltabb riválisunk kivert minket. A szerződésem még két évig érvényes. Egy éve döntöttem el, hogy az USA-ba szerződök. Volt angliai lehetőségem is, de nem akartam leégni. A Premier League-t a túl sok harc jellemzi, ez pedig nem passzol a stílusomhoz. Rám az volt a jellemző, hogy ahol játszottam, én voltam a legjobb gólszerző. Volt, aki azt jósolta, ez az MLS-ben már nem fog menni, de tévedett.

Nikolics Nemanja még mindig úgy tervezi, végre kulcsembere lehet majd a válogatottnak.
- Az előző kapitánnyal abban maradtunk, hogy 7 órát felesleges utazni csak azért, hogy utána a kispadon ülhessek, főként annak fényében, hogy az MLS-ben nem volt pihenő a válogatott meccsek idején. Mégis jó érzés volt visszatérni az utolsó meccsekre a nemzeti csapatba. A következő évtől új kapitány lesz, új munkát kezdünk közösen, és én remélem, hogy kulcsszerepet szán majd nekem.

A magyar csatárt a nemrégiben Wisla Kraków-hoz szerződött Joan Carillóról is megkérdezték.
- Több mint négy éven dolgoztunk együtt, nagyon jól ismerem őt. Szerették és tisztelték őt a játékosok vezetőedzőként is, nem véletlen, hogy az első évében bajnok lett. Több alkalommal is javasoltam őt a Legia vezetőedzőjének, ráadásul a sportigazgató sokat nézte a Videotont, így tudnia kellett volna, mire képes edzőként, dicsérte is azt a stílust, ahogy játszottunk.

Átigazolások
Ferencváros
Drágállják a brazilt
A Ferencváros brazíliai hírek szerint 3 millió eurót szeretne kapni középpályásáért, Julio Romaóért, ami egyelőre elrisztotta a játékos elszőszámú kérőjét, a riói Botafogót. (O Tempo Sports)
Everton/Bournemouth
Tóth Balázs
Angliából származó információink szerint Tóth Balázs iránt valóban jelentős az érdeklődés, de konkrét megkeresése eddig egy PL-klubtól volt.
Kisvárda
Akik nem kaptak szerződést
"Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, hogy nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat, nekünk is legalább annyit kell változtatni a kereten, mint a Diósgyőrnek" - mondta Révész Attila az M4-nek.
Tovább az összes átigazoláshoz