fotó: paksifc.hu

Üzletelt a Paks és a Vidi: Két magyar játékos ment Fehérvárra, egy nagy tehetség Bognárékhoz - hivatalos

Utánpótlás válogatott középpályást igazolt a Paks.
Csakfoci.hu 2025. június 26., csütörtök 17:05
fotó: paksifc.hu
Utánpótlás válogatott középpályást igazolt a Paks.
Szerző: Csakfoci.hu 2025. június 26., csütörtök 17:05

Folytatja keretének megerősítését az NB I-ben szereplő Paks, amely Zeke Márió érkezése után hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Fehérvártól az utánpótlás válogatott támadót, Pető Milánt.

Pető Veszprémben kezdte a labdarúgást, majd 2021-ben igazolt a Fehérvár utánpótlásához, ahol végigjárva a ranglétrát 2023 februárjában mutatkozhatott be az NB I-ben. A Fehérvárban mindeddig negyvenöt mérkőzésen kapott szerepet. A 20 éves játékos az U19-es, az U20-as és az U21-es válogatottban is bizonyított már - mutatta be új szerzeményét a Paks.

- Nagyon örülök, hogy egy olyan csapathoz tudtam igazolni, ahol csak magyarok játszanak, és ez a klub filozófiája, és így is rendkívül sikeresek. Remélem, hogy hozzá tudok majd tenni a csapat eredményeihez, ami a játékrendszert illeti, játszottam már ilyenben, így remélem, gyorsan akklimatizálódom majd - mondta Pető, aki a paksi klubhonlap tájékoztatása szerint négy évre írt alá.

A transzfer részeként Kovács Krisztián és Kocsis Bence a Fehérvárhoz szerződött. Kovács 2023 nyarán igazolt Győrből a Pakshoz, ez idő alatt negyvenhatszor lépett pályára. A balszélső játékos az elmúlt fél évet kölcsönben Nyíregyházán töltötte. Kocsis 2022 februárjától tartozott a paksi kerethez, összesen tizenegyszer játszott a csapatban. A támadó középpályás kölcsönben futballozott Pécsett, Budafokon és a BVSC-nél is.

Már most pörögnek a csapatok az átigazolási piacon. Folyamatosan frissülő rovatunkban ezúttal is mindig mindent megtalálsz - csak kattints ide és böngészd a híreket egy nap többször is.

Olvastad már?
NB I: Két klubikon is az NB II-be igazolhat, ráadásul ugyanabba a csapatba
A Csakfoci úgy tudja, hogy a Mezőkövesd két Kazincbarcika-játékost nézett ki magának.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Csákvár
Új játékos a keretben
A 21 éves, bal oldalon bevethető Tifán-Péter Bence (legutóbb Bicske) az NB II-es Csákvárhoz szerződött.
MTK
Külföldre igazol a kapus
A Csakfoci úgy tudja, Csenterics Adrián a Premier League-ben szereplő Brentford FC hálózatához igazolhat. Következő csapata azonban egy spanyol együttes lehet.
KTE
Az ETO-ból erősítettek
Az ETO FC Győrt 15 év után elhagyó Ruisz Barnabással erősödött az NB II-es bajnokságra készülő KTE kerete.
Tovább az összes átigazoláshoz