Fotó: eto.hu
Priskin Tamás néha még úgy érzi, lenne benne elég erő a folytatásra is, de jelen állás szerint ahhoz áll közelebb, hogy szögre akassza a stoplist.
Hat bajnoki mérkőzés van még hátra az idei NB II-es szezonból, és elképzelhető, hogy az ETO FC Győr 63-szoros magyar válogatott játékosa, Priskin Tamás pályafutásából is. A többek között a Premier League-et is megjárt támadó az M4 Sportnak beszélt erről.
Jobban hajlok afelé, hogy befejezzem a pályafutásomat, és felhagyjak a futballal, de ezt még nem tudom 100 százalékra mondani, mert néha még úgy érzem, lenne bennem
- mondta Priskin, aki már építi karrierje utáni életét is.
- A következő évtől egyetemre is jelentkeztem, bízom benne, hogy felvesznek, és sikerül a sportszervezői, sportvezetői szakon tanulnom. Fontosnak tartom, hogy próbáljam magam képezni.
Olvastad már?
Sallai a góljáról, a klubváltásáról és a kiakadó edzőjéről: "Sajnos egy furcsa helyzetbe kerültem, de..."
Sallai Roland számára hullámvasút volt a jelenlegi idény, de a Freiburg magyar válogatott labdarúgója úgy érzi, félig már kint van belőle. A hosszú idő után gólt szerző szélső beszélt arról is, milyen helyzetbe került klubjánál, amikor édesapja a lehetséges nyári váltásáról nyilatkozott.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Csinger Márk
Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
KTE
2 kiszemelt
Két NB II-es játékos iránt érdeklődhet a Kecskemét.
MTK
Molnár és Jurek
Molnár Ádin iránt a holland Heerenveen érdeklődik, de a cseh Sparta Praha és egy lengyel klub is figyeli őt.⎥Jurek Gábort a kölcsön után megtartanák, játékost adnának érte a DVTK-nak. (NSO)