A magyar 11-es kimaradt, az ellenfélé nem - vereséggel kezdte az évet az U18-as válogatott

A magyar U18-as válogatott kedden Balmazújvárosban játszott felkészülési mérkőzést Georgia válogatottja ellen és 1-0-s vereséget szenvedett.
Dudás Gábor 2022. március 1., kedd 20:28
A magyar U18-as válogatott kedden Balmazújvárosban játszott felkészülési mérkőzést Georgia válogatottja ellen és 1-0-s vereséget szenvedett.
Szerző: Dudás Gábor 2022. március 1., kedd 20:28

A mieink végig mezőnyfölényben futballoztak az mlsz.hu beszámolója szerint, a végén mégis a vendégek örülhettek győzelemnek. Pedig a korosztályos csapat győzelmekkel zárta a 2021-es évet, hiszen a svájciak elleni siker után kétszer is legyőzte a montenegróiakat, de első idei találkozóján vereséget szenvedett.

A találkozó a 61. percben dőlt el, ekkor a vendégek büntetőhöz jutottak, amit Begrationi értékesített (0-1). A folytatásban volt két-három nagy helyzete a magyar csapatnak, amely 11-est is rontott Kiss Norbert révén. A hajrában sem sikerült újítani, így maradt a 0-1, két nap múlva a debreceni Nagyerdei Stadionban vághatnak vissza a vereségért a magyar fiatalok.

Nagyon jó iramú meccset játszottunk, egy roppant harcosan, keményen futballozó rivális ellen. Az ellenfél nagy hangsúlyt helyezett a védekezésre, ezért kevés helyzetünk volt az első félidőben. A fordulás után büntetőből hátrányba kerültünk, ezt követően a grúzok még inkább visszaálltak a kapujuk elé. Ezzel együtt is szerezhettünk volna gólt, de ezúttal büntetőből sem tudtunk eredményesek lenni. Sok tanulsága van a mérkőzésnek, és bízom abban, hogy ezeket felhasználva a csütörtöki visszavágón már sikerül jó eredményt elérnünk – mondta a mérkőzés után Oross Márton szövetségi edző.

U18-as felkészülési mérkőzés, Balmazújváros

Magyarország - Georgia 0-1 (Begrationi 61. - 11-esből)

Magyarország: Simon B. - Kiss N., Yaakobishvili, Kállai, Rácz B., Jurek, Nagy Z., Fábián, Artner, Deákovits, Illés B.

Georgia: Beruashvili - Gognadze, Pirtakhia, Morchiladze, Khaburdzania, Bartia, Bagrationi, Gurtskaia, Tsulukidze, Latsabidze, Gotsiridze

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz