Magyar szinten csaknem minden megnyert, kivéve egy trófea hiányzik hazai fronton Szolnoki Roland gyűjteményéből.
A 34 esztendős szélső védő az idei szezon harmadik fordulójában, az MTK elleni győztes mérkőzésen lépett pályára 300. alkalommal a magyar élvonalban. Ezt a kerek számot mindössze két klubbal hozta össze - profi pályafutását a Videotonban kezdte, 2018-as távozásáig 175 mérkőzésen lépett pályára az első csapatban. Szolnoki a 9. idényét kezdte a Puskás Akadémiában, a hétvégi találkozó volt a klub színeiben a 191., ezeken 5 gólt rúgott és 11 gólpasszt osztott ki.
Az egyszeres magyar válogatott labdarúgó a jubileumi mérkőzés kapcsán nyilatkozott, melyet a feol.hu idéz.
- Nem vagyok egy vándormadár, hál' Istennek - kezdte Szolnoki.
Pályafutása során volt már bajnok, Szuperkupát és Ligakupát is nyert, szerepelt az Európa-liga csoportkörében és magyar válogatottnak is vallhatja magát.
- Egyedül a Magyar Kupa az, ami nincs meg sajnos. Döntőben már szerepeltem, de azt sajnos nem nyertük meg
Elmondása szerint, ha pályafutása hátralévő részében sikerülne ezt a trófeát is megszereznie, akkor teljesnek érezné karrierjét.
A rutinos labdarúgót az MTK elleni bajnokit követően meghívták korábbi csapatához, a Videotonhoz, ahol többek között a 2012-es EL-csoportkörről is beszéltek.
- Hatalmas megtiszteltetés, hogy meghívtak és gondolnak rám
Amikor saját csapatának programja engedi, Szolnoki ma is kilátogat a Vidi mérkőzéseire.
– Nagyon sokszor szurkolok nekik, hiszen azt gondolom, hogy ha az ő helyzetüket nézem, akkor abszolút első osztályban kell, hogy szerepeljenek – fogalmazott.
A Puskás Akadémiánál új vezetőedzőt neveztek ki Babó Levente személyében. Szolnoki a Puskás új játékán a felszabadultságot érzi.
- Egy rendkívül felkészült szakemberről beszélünk, akinek nagyon pozitív a hozzáállása. Rengeteg modernkori filozófiája van a futballról. A csapat felszabadultan focizik, nem félünk talán annyira hibázni.
A negyedik fordulóban a Paks ellen mérkőzik meg a csapat, Szolnoki bízik abban, hogy otthon tudják tartani a három pontot.
- Legyen olyan katlan, hogy éreztessük, ide nem könnyű jönni, és ne is szeressenek idejönni a csapatok - zárta mondandóját a szélső védő.