Tornagyőzelemmel avatta fel a stadionját a ZTE FC

A DAC és a Sturm Graz ellen lépett pályára stadionavató gáláján a zalaegerszegi csapat.
Csakfoci Admin 2017. március 25., szombat 18:26
A DAC és a Sturm Graz ellen lépett pályára stadionavató gáláján a zalaegerszegi csapat.
Szerző: Csakfoci Admin 2017. március 25., szombat 18:26

Ma délután nagyszabású stadionavató rendezvényt tartottak Zalaegerszegen, ahol a ZTE FC felújított arénáját adták át. A létesítmény rekonstrukciójának befejezésére tizenhárom évet vártak az egerszegiek, most pedig egy 11200 néző befogadására és nemzetközi mérkőzések lejátszására is alkalmas stadiont avattak fel.

Köszöntőt mondott Végh Gábor, a ZTE FC tulajdonosa, Vígh László országgyűlési képviselő és Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere, a ZTE Arénát megáldotta Stróber László apát-plébános.A szünetekben fellépők szórakoztatták a közönséget, és sor került egy három csapatos minitornára a ZTE FC, a Sturm Graz és a DAC Dunaszerdahely részvételével.

Az első mérkőzésen bekezdett a DAC, de a helyzeteket a ZTE alakította ki, és az ősszel még Diósgyőrben játszó Oláh Bálint fejes góljával meg is nyerte a mérkőzést.

A második összecsapáson (egy meccs 45 percig tartott) jó iramú és színvonalas játékot láthattak a szurkolók, de gólt nem hozott a Sturm Graz – DAC összecsapás.

A torna döntőjének is beillett a ZTE FC és a Sturm Graz meccse, amelyen a hazaiak Bobál Gergely góljával már az első percben vezetést szerzett. Az osztrákoknak az egyenlítés és további helyzetek kialakítása sikerült, a győzelem azonban nem, így a ZTE tornagyőzelemmel avatta fel ma átadott stadionját.

A minitorna végeredménye:

1. ZTE FC

2. Sturm Graz

3. DAC Dunaszerdahely

A napot látványos lézershow és tűzijáték zárta.

Neked ajánljuk
Átigazolások
DVTK
Középpályást igazoltak
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-ben szereplő Diósgyőr, hogy szerződtette a korábbi horvát utánpótlás-válogatott játékost, Ante Reguljicot.
MTK
Csenterics külföldön bizonyíthat
Igaznak bizonyult a Csakfoci korábbi információja, Csenterics Adrián egy átfogó megállapodás részeként az angol Brentford FC hálózatán tartozó spanyol klubnál, a Mérida AD-nál szerepel majd kölcsönben.
Kazincbarcika
Válogatott csapatkapitány érkezett
Hivatalos honlapján jelentette be az NB I-be feljutó Kazincbarcika, hogy szerződtette az örmény válogatott csapatkapitányát, Varazdat Harojant.
Tovább az összes átigazoláshoz