Tavaly még NB II, most már csak megye I - vándorcirkusz helyett a fiataloké a pénz

A Szigetszentmiklós nem vállalja az NB III-at, amatőrként folytatja.
Budai László 2017. június 27., kedd 10:54
A Szigetszentmiklós nem vállalja az NB III-at, amatőrként folytatja.
Szerző: Budai László 2017. június 27., kedd 10:54
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A szigetszentmiklósi Regionális Utánpótlás Centrum építése olyan fázisba került, amikor jelentős anyagi áldozatokat kell hoznia a klubnak, hogy a kivitelezést időre megvalósíthassák. Ezért a felnőtt csapatot üzemeltető Kft. tulajdonosai úgy döntöttek, hogy minden erőforrást a beruházásra fordítják, így átmenetileg megszüntetik az első csapat anyagi támogatását, és a továbbiakban amatőrként, a megyei első osztályban versenyeztetik az első csapatot – írja a klub honlapján Becz Péter és Potoczki Tamás tulajdonos.

Döntésünket erősítette továbbá az is, hogy klubunk egyetlen – és az is műfüves borítású – pályával rendelkezik egyelőre, és amit a tavalyi évben, mint a vándorcirkuszosok voltunk kénytelenek vonulni, nem kívántuk idén is megtenni. Az utánpótlás versenyeztetését az első csapattal kapcsolatos döntés nem befolyásolja, és a klub fenntartásából is jelentős anyagi támogatás mellett kivesszük a részünket.

Az SZTK a 2015/16-os szezont még a másodosztályban zárta, ebben az idényben azonban már csak a megye I-ben indul el.

Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője. 
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
Tovább az összes átigazoláshoz