Fotó: Paksi FC

Súlyos sérülés a válogatott szünetben: Bognár jól startoló támadója lábközépcsont-törést szenvedett

Az élvonalbeli bajnokság szünetében az NB III-ban lépett pályára, ott történt a baj.
Budai László 2025. szeptember 11., csütörtök 16:05
Fotó: Paksi FC
Az élvonalbeli bajnokság szünetében az NB III-ban lépett pályára, ott történt a baj.
Szerző: Budai László 2025. szeptember 11., csütörtök 16:05

A Paks 22 éves támadója, Szendrei Ákos remekül kezdte a szezont: hat bajnokin négyszer legalább egy félidőt játszott, ezalatt szerzett egy gólt, adott egy gólpasszt, valamint kiharcolt tizenegyest is. Szendrei a szeptemberi válogatott szünetben a tartalékcsapatban kapott lehetőséget, sajnos azonban a Dombóvár elleni vármegyei rangadón egy rúgást követően sérülés miatt, fájdalmak között kellett elhagynia a pályát.

- Az első félidő 30. percének környékén visszaléptem egy labdáért, amikor az ellenfél védője hátulról, lendületből érkezve, indokolatlanul nagy erővel a lábamba rúgott. Még öt percig bíztam benne, hogy nem lesz komolyabb baj, de a fájdalom egyre erősödött, a végére már futni sem tudtam, így le kellett cserélni.

A képalkotó vizsgálatok kimutatták, az ötös lábközépcsontomban keletkezett törés. A felépülésem hosszáról egyelőre nem tudok nyilatkozni, azonban mindent megfogok tenni azért, hogy a lehető leghamarabb ismét pályára léphessek majd

- fogalmazott Szendrei a klubhonlapnak.

Olvastad már?
Varga Barnabás dühítő sárgái a legrosszabbkor jönnek - a Fradit már háromszor nullára verték nélküle
A Fradi csatárának egy éven belül a negyedik(!) nagyon fontos meccset kell kihagynia sárga lapos eltiltás miatt.
Elolvasom

 

Átigazolások
NB III
Milovanovic az edző
Az elmúlt években Lipcsei Péter segítőjeként a Soroksárnál dolgozott Dejan Milovanovic mentheti meg az NB III-as Pénzügyőrt a kieséstől.
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
Tovább az összes átigazoláshoz