Fotó: fradi.hu
Mint ismert, Vécsei Bálinttal nem hosszabbított szerződést a Ferencváros. A középpályás szabadon igazolható és több külföldi lehetőség is felmerülhet vele kapcsolatban.
Honlapunk úgy tudja, hogy a spanyol másodosztályban szereplő Racing Santander komolyan érdeklődött Vécsei Bálint iránt, de aztán a tárgyalások lelassultak. Mindez azt jelenti, hogy egyelőre nincs új csapata a Ferencvárostól távozó válogatott középpályásnak.
Vécsei korábban kijelentette, elsősorban külföldi klubokban gondolkodik.
Amennyiben kútba esik a spanyol lehetőség, nem lenne meglepetés, ha az észak-amerikai profi ligában (MLS) kötne ki a 30 éves játékos.
Vécsei 2020 elején igazolt a Ferencvároshoz, ahol négy bajnoki címet szerzett. Azt megelőzően volt a Lugano, a Lecce és a Bologna légiósa is. Az NB I-ben a Honvéd színeiben mutatkozott be. A válogatottban 12 alkalommal szerepelt.
Átigazolások
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
ETO
Selyem hosszabbított
2030-ig kötelezte el magát az ETO saját nevelésű védője, Selyem Bálint.