Sárga lap után ütötte-rúgta a magyar játékos a bírót - bíróság elé került

Öt évre már eltiltották, de még komolyabb büntetést is kaphat a verekedve reklamáló védő.
Dudás Gábor 2018. február 6., kedd 20:08
Öt évre már eltiltották, de még komolyabb büntetést is kaphat a verekedve reklamáló védő.
Szerző: Dudás Gábor 2018. február 6., kedd 20:08

2017 áprilisában, a Komárom-Esztergom megyei II. osztályban félbeszakadt a Bokod–Környe rangadó, miután Pankotai Csaba, a Környe futballistája bántalmazta Tamási Péter játékvezetőt, mert az kiállította a testvérét.

A játékvezető nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, miután a futballista hátulról combon rúgta, majd megütötte. A játékos azért dühödött be, mert reklamáló testvérét, a korábban már egy sárga lapot is begyűjtő Zoltánt kiállította a bíró. A szintén sárga lapos futballista a rúgás után nem maradhatott a pályán és az egész mérkőzést félbeszakították. A Környe védője később öt éves eltiltást kapott mindennemű sporttevékenységtől.

Az ügyben előbb rendőrségi nyomozás indult, mára pedig a bírósági szakaszba lépett a verés. Az ugyeszseg.hu közleménye:

"A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a 32 éves férfival szemben.

A férfi 2017. április 02-án, az Oroszlányban megrendezett felnőtt megye II. osztályú labdarúgó mérkőzésen vett részt az egyik csapat játékosaként, vele egy csapatban focizott a testvére. A meccs játékvezetője a sértett volt.

A mérkőzés során a férfi sárga lapot, míg testvére piros lapot kapott a játékvezetőtől. Ekkor a férfi indulatosan, szitkozódva a sértett felé futott, majd megrúgta a combját, illetve ököllel megütötte az arcát. A férfi továbbra is támadólag lépett fel a játékvezetővel szemben, azonban csapattársai a dühöngő férfit lefogták és levezették a pályáról.

A bántalmazás alkalmas volt nyolc napon túl gyógyuló sérülés okozására.

A férfinak a nyilvános mérkőzésen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen.

A férfi büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Járásbíróság dönt."

Átigazolások
Diósgyőr
Ex-újpesti jöhet
A korábbi újpesti légiós, koszovói válogatott jobbhátvéd, Lirim Kastrati érkezik a várhatóan Iránba igazoló Gera Dániel helyére. A játékos nyár óta szabadon igazolható. (1910.hu)
FTC
Keita előtt két út áll
A zöld-fehérek eddig nem éltek az opció lehívásával, de tárgyalnak arról, hogy kedvezőbb feltételekkel szerezzék meg Naby Keitát, akiért előnyös kínai ajánlat futott be a Werderhez.
Kecskemét
Régi motoros távozott
Rjaskó Mihály 2021 nyarán lett a KTE játékosa, tagja volt az NB II-es és NB I-es ezüstérmes csapatnak is, ám az őszi szezonban csak egy kupameccsen játszott, így most közös megegyezéssel távozik.
Tovább az összes átigazoláshoz