Több svéd lap is beszámolt róla, hogy az AIK-ban Csongvai Áron csapattársaként szereplő, magyar származású Anton Salétros a hétvégén játssza utolsó meccsét együttesében (ekkor zárul a svéd bajnokság), majd télen a Chicago Fire-be igazol. Úgy tudni, az MLS-csapat 30 millió svéd koronát, azaz kb. 2 millió 700 ezer eurót fizet a 30 éves svéd válogatott középpályásért, aki a 2017/18-as szezon őszén az NB I-ben, az Újpestben is játszott.
Átigazolások
Kairóban folytathatja
Nadhir Benboual
Algériai sajtóhírek szerint Nadhir Benbouali az egyiptomi élvonalbeli Pyramids FC-ben folytathatja pályafutását.
Vasas utánpótlásában folytatja
Egon Kunzmann
Egon Kunzmann az Instagram-oldalán jelentette be, hogy a Vasas Kubala Akadémián folytatja pályafutását.
Légiósok
Mocsi maradhat, de...
"Amíg nyitva a játékospiac, semmit sem tudok biztosra kijelenteni" - a 3-szoros magyar válogatott Mocsi Attila úgy tervez egyelőre, hogy marad a török Rizespornál. (Nemzeti Sport)