Fotó: kecskemetite.hu

Rúgtak egy négyest, majd őket "szórta meg" Rossi: "Szinte a hideg kirázott"

Szabó István szerint a csapatszellemnek is jót tett, hogy a Kecskemét három játékosát is meghívták a válogatottba.
Budai László 2023. augusztus 31., csütörtök 16:45
Fotó: kecskemetite.hu
Szabó István szerint a csapatszellemnek is jót tett, hogy a Kecskemét három játékosát is meghívták a válogatottba.
Szerző: Budai László 2023. augusztus 31., csütörtök 16:45

Pazar napok vannak a Kecskemét mögött, amely az előző fordulóban 4-1-re verte meg a Puskás Akadémiát, ezzel feljött a tabella második helyére, majd szerdán már annak örülhettek a klubnál, hogy ők adják a legtöbb (három) játékost a magyar válogatott keretébe.

Marco Rossi ugyanis Szalai Gábort, Szuhodovszki Somát és Horváth Krisztofert is meghívta a szerbek elleni Eb-selejtezőre, valamint a csehek elleni barátságos mérkőzésre készülő nemzeti csapatba.

Nagyon boldog voltam, szinte a hideg kirázott

- reagált a klubhonlapon a válogatott meghívók érkezésére Szabó István, a KTE vezetőedzője. - Ezért érdemes akár az utánpótlásban, akár egy felnőtt csapat edzőjeként dolgozni, hogy ilyen megtiszteltetés érje akár a klubot, akár a játékosokat. Óriási öröm ez számunkra, a szakmai stábnak, a klubvezetésnek, mindenkinek, aki a KTE kötelékébe tartozik. Nyilvánvaló, hogy itt az elismerés nemcsak nekünk, hanem minden korábbi edzőjüknek jár, hiszen fiatalemberekről beszélünk kivétel nélkül. Jó napok vannak tehát mögöttünk, hiszen a válogatott meghívókról már úgy értesültünk, hogy egy szép sikeren voltunk túl a bajnokságban. A hangulatra nálunk egyébként sincs panasz, de az csak jót tesz a csapatszellemnek, ha bizonyos időszakokban van okunk örülni, még ha erre sok idő nem is jut a bajnokság közben. A fókusz természetesen a Debrecen elleni meccsen van már teljes mértékben, hiszen vasárnap újabb nehéz találkozó vár ránk.

Olvastad már?
Ők lehetnek Dárdai életmentő igazolásai - két nagy fogás már be is futott a Herthához
A visszaszámlálás megkezdődött: a Dárdai Pál vezette Herthának pénteken 18 óráig kell lezárnia a csapat - eddig meglehetősen szerényen sikerült - megerősítését. A Bild írta meg, kik lehetnek a berliniek hajrá-igazolásai (ketten be is futottak már), és hogy kik távozhatnak a klubtól.
Elolvasom
Átigazolások
Videoton
Két fiatal kölcsönben
A 17 éves Ekbauer Tamás és a 19 éves Rostás Szilárd is pályára lépett a Siófok elleni edzőmeccsen, mindkét fiatal a Fehérvár FC-től érkezett kölcsönben Veszprémbe. (VEOL)
Honvéd/Vidi
Kölcsön
Somogyi Ádámot Fehérvárra adta kölcsön a Honvéd.
ETO
Olekszandr Piscsur
Olekszandr Piscsur tavasszal még az ETO-ban futballozik majd.
Tovább az összes átigazoláshoz