Fotó: MTI/Kovács Tamás

Rossi szerint óriásit fogott új csapata Nagy Ádámmal: "Nagyszerű igazolás, megváltoztathatja a szezont"

A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyban köszönhető az Olaszországban játszó középpályásnak, hogy nemzeti csapatunk ma ott tart, ahol.
Budai László 2024. január 31., szerda 9:08
Fotó: MTI/Kovács Tamás
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyban köszönhető az Olaszországban játszó középpályásnak, hogy nemzeti csapatunk ma ott tart, ahol.
Szerző: Budai László 2024. január 31., szerda 9:08

Immáron hivatalos, hogy a Pisa magyar válogatott középpályása, Nagy Ádám a szintén az olasz másodosztályban szereplő Speziába szerződött. A transzfer kapcsán Olaszországban megszólalt Marco Rossi szövetségi kapitány is, aki szerint új csapata nagyot fogott Nagy leigazolásával.

- Nagyszerű szerződést kötöttek, ő lehet az a játékos, aki megváltoztathatja a szezont - kezdte Rossi az Il Secolo XIX című lapnak, a nyilatkozatot a TMW szemlézte.

Azt, hogy a magyar válogatott eredményeket ért el, hogy megvolt a megfelelő egyensúly a csapaton belül, és hogy ma ott tartunk, ahol tartunk, azt neki is köszönhetjük. Ádi egy nagyszerű srác, azt is mondhatjuk, hogy egy másik korszak embere mind az értékei, mind a minden tekintetben meglévő hűsége miatt. Egy igazi profi, olyan tulajdonságokkal, amelyeknek mind szerepük van egy öltözőben.

Rossi arról is beszélt, hol illeszthető be Nagy Ádám új csapatába.

- Számomra minden taktikai felállásban nélkülözhetetlen játékos. D'Angelo már a Pisában is volt az edzője, és az, hogy most ismét meg akarta szerezni, azt jelenti, hogy ő is számít rá. Az ideális szerepköre egy kicsivel a védelem előtt van, de tud alkalmazkodni, ezért játszhat nyolcast is, belső középpályást is, mert megvannak a képességei hozzá. Novemberben Montenegró ellen például így tudott gólt szerezni. Amióta a válogatott kispadján ülök, mindig behívtam őt, így én csak jót tudok róla mondani. Még amikor Pisában nem is játszott annyit, nálunk akkor is mindig majdnem a teljes kilencven percet végigjátszotta, és márciusban is be fogom hívni. Ha ugyanis Ádi jól van, mindig kap meghívót.

Olvastad már?
NB I: Megérkezett Budapestre az új brazil csúcsigazolás
Kedd késő este landolt Budapesten Wellington Nem, akinek a megszerzését szerdán be is jelentheti a Kisvárda.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
DVTK
Hosszabbított az alapember
A Diósgyőr két évvel meghosszabbította Elton Acolatse szerződését, amely idén nyáron járt volna le.        
DAC
Két igazolás
A támadó szélső, Alioune Sylla és a védő, Rhyan Modesto 2026 júniusáig szóló szerződést kötöttek a DAC-cal, amely további egyéves opciót is tartalmaz.
Szentlőrinc
Két fiatal szélsőt is igazoltak
Az élvonalbeli Pakstól és a román első osztályban szereplő Aradtól is érkezett Szentlőrincre szélső: Palóka Dávid és Samson Ábris is az NB II-es csapatot erősíti majd a tavaszi szezonban.
Tovább az összes átigazoláshoz