A Kisvárda az augusztus 23-ára eredetileg kiírt, Ferencváros elleni hazai mérkőzést csütörtökön 18 órától pótolja a Várkerti Stadionban, várhatóan telt ház előtt. A várdaiak szempontjából a vasárnapi, Újpest elleni 3-0-s siker bizakodásra ad okot, erről is beszélt a klubhonlapnak a Révész Attila irányította szakmai stábból a találkozók előtt rendszeresen nyilatkozó asszisztensedző, Igor Bogdanovics.
- Először is, amit fontos kiemelni, hogy két eredménytelen mérkőzés után nagyon szükséges volt egy ilyen győzelemre, mint az Újpest elleni, amit jó ellenféllel szemben értünk el. Főleg a második félidő alapján mondhatjuk, hogy magabiztosan nyertünk. Ahogy a találkozót követően Révész Attila is fogalmazott, megnyugodni ebben a bajnokságban nem lehet, inkább azt várjuk, hogy lendületet adjon a jó játék és az eredmény a folytatásra. Akár a csütörtöki, majd a vasárnapi mérkőzésre is, akár az azt követő két találkozóra, ami még ebből a naptári évből hátravan.
Nem kell mondani, hogy ki érkezik hozzánk, Magyarország legjobb csapatáról van szó, ez még akkor is egyértelmű, ha voltak váratlan botlásai a Ferencvárosnak. Az Újpest elleni szél azonban ott van a vitorlánkban, szeretnénk, ha az tovább vinné előre a csapatot.
A most következő meccs halasztására azért került sor, mert a Ferencváros a Bajnokok Ligája rájátszásában szerepelt azon a héten. A magyar versenynaptár sajátossága, hogy éppen akkorra esett a forduló, amikor a két csapat a sorsolás szerint is találkozott volna.
- Fura dolog és ritka ez, hiszen nem nemzetközi meccsről vagy kupapárharcról van szó, amikor egy héten belül találkozik ugyanaz a két csapat, most a bajnokságban mérkőzünk meg három napon belül, ráadásul a lehető legerősebb rivális ellen. Egyelőre csak a csütörtöki mérkőzéssel foglalkozunk, aztán meglátjuk, mi az, ami jól működött, és mi nem, azon tapasztalatok alapján készülünk majd a vasárnapi bajnokira, amely előtt ugyancsak nem áll majd rendelkezésünkre túl sok idő - folytatta Bogdanovics.
A Ferencváros két ponttal előzi meg a Kisvárdát a tabellán, így egy zöld-fehér győzelem esetén nőne a különbség, míg egy hazai sikerrel a várdai csapat felléphetne a második helyre. Érdekesség, hogy a FTC mindhárom idei vereségét otthon szenvedte el, vendégként viszont még nem talált legyőzőre az ősz folyamán.
- Azt szoktuk mondani, hogy minden meccsre meg kell találni a megfelelő motivációt, a csütörtökire lehet éppen ez, hogy mi legyünk az első csapat ebben az idényben, amelyik a saját otthonában győzi le a Fradit. Ezt kijelenteni azonban könnyelműség lenne, egy biztos, végig koncentrálnunk kell, egy pillanatra sem lazíthatunk. A Révész Attila által megtervezett taktikát a keddi és szerdai edzésen is tudtuk gyakorolni, láthatjuk, minden fordulóban van legalább egy meglepetéseredmény,
és bár ez egy korábbról elhalasztott mérkőzés, bízunk benne, hogy ennek a hétnek a szenzációját mi tudjuk okozni.