Fotó: Mateusz Slodkowski/Getty Images
Így várja a korábbi Fradi-edző a magyar-ukrán NL-mérkőzéseket.
A magyar válogatott Georgia és Észak-Írország mellett Ukrajnával is megmérkőzik majd 2026 őszén a Nemzetek Ligájában. Az ukránokat irányító - korábban az FTC-vel három bajnokságot nyerő és az EL-, valamint a BL-csoportkörbe is bejutó - Szerhij Rebrov szerint a magyar csapat lesz együttese legnehezebb ellenfele.
Mindegyik csapat erős, és sajnos ismét játszunk a grúzok ellen is. De úgy vélem, hogy a csoport kiegyenlített, fel kell készülnünk mindenkire. A legkellemetlenebb ellenfél? Nem igazán akartam Magyarországot kapni, de játszani fogunk velük, az egy fontos mérkőzés lesz
– idézte Rebrovot a champion.com.ua.
Olvastad már?
Rossi az NL-sorsolásról: "Nem olyan nehéz, mint az A-ligás csoport, de..." - az is kiderült, kikkel játszunk júniusban
Hivatalossá vált, hogy június 5-én Finnországot fogadjuk a Puskás Arénában, majd négy nappal később Kazahsztán ellen idegenben lép pályára a válogatott felkészülési mérkőzésen.
Elolvasom
Átigazolások
Honvéd
Pauljevic hosszabbított
Branko Pauljevic is marad Kispesten, miután egy évvel meghosszabbította júniusban lejáró szerződését. (honvedfc.hu)
KBSC
Érkezők, távozók
Jelentős változások a Kolorcity Kazincbarcika keretében a nyári átigazolási időszakban.
Szeged
Ádám Martin
Ezért hiúsult meg Ádám Martin szegedi szerződése az utolsó pillanatban.