Fotó: kozarmislenyfc.hu

Pár éve az egyik legnagyobb magyar tehetségnek tartották, most az NB III-ba igazolt - hivatalos

A PSV-t is megjárt korábbi utánpótlás-válogatott szélső, Kun Bertalan a harmadosztályú Veszprémhez szerződött.
Nyikes Zoltán 2023. szeptember 22., péntek 18:07
Fotó: kozarmislenyfc.hu
A PSV-t is megjárt korábbi utánpótlás-válogatott szélső, Kun Bertalan a harmadosztályú Veszprémhez szerződött.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. szeptember 22., péntek 18:07
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az NB III Észak-nyugati-csoportban szereplő VLS Veszprémben folytatja pályafutását a korábbi utánpótlás-válogatott szélső, Kun Bertalan - tudatta a vehir.hu portállal a klub ügyvezetője, Szabó Péter.

A cikkből kiderül, hogy a veszprémi születésű játékos szerződése a 2023/2024-es idény végéig szól. Kun már egészen fiatalon, 12 éves korában a PSV Eindhoven utánpótlásához került, ahol végigjárta a szamárlétrát és a holland klubnál is nagy tehetségnek tartották, az U17-es és az U19-es együttessel is bajnoki címet nyert.

2019-ben aztán visszatért Magyarországra, először az ETO FC Győr, majd a ZTE FC játékosa lett, de eltöltött közel egy évet a szerb Proleterben is, legutóbb pedig a másodosztályú Kozármislenyben játszott. A 24 éves labdarúgó most szabadon igazolható játékosként csatlakozott a veszprémiekhez.

Olvastad már?
Megerősítve: Távozik a Viditől Juhász, elfogadták a lemondását - hivatalos
Közös megegyezéssel szerződést bontott a Vidi és Juhász Roland.
Elolvasom
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz