Óriási fordulat jöhet: Az MLSZ eltörölné a fiatalszabályt és engedné a pirotechnikát

"Eljött az idő, hogy egy szinttel feljebb lépjünk" - az MLSZ elnökségi tagja, Bánki Erik beszélt a fontos változtatásokról, illetve tervekről.
Csakfoci Admin 2018. március 5., hétfő 11:24
"Eljött az idő, hogy egy szinttel feljebb lépjünk" - az MLSZ elnökségi tagja, Bánki Erik beszélt a fontos változtatásokról, illetve tervekről.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. március 5., hétfő 11:24

Magyar csapatok nemzetközi porondon való szerepléséről

Nagyon nehéz lesz. Egyre nagyobb a szakadék az európai elit és a kiscsapatok között, ami a költségvetési szintet érinti. Olyan módon, és mértékben szabadultak el a reklámpénzek, közvetítési jogdíjaknak értéke az európai futballban, hogy ezt nehéz a felzárkózó közép-európai országoknak követni – kezdte Bánki Erik a DIGI Sport „Reggeli Start” című műsorában. – Bízom benne, hogy a magyar gazdaság erősödésével egyre több olyan támogató, szponzor lesz, akik látják, hogy érdemes a sportba, többek között a labdarúgásba is pénzt fektetni.

Addig, amíg a magyar csapatoknak nem lesz olyan költségvetésük, amivel legalább közép-európai szinten versenyképesek tudnak lenni – akár egy román, akár cseh csapattal – addig nem fognak tudni nemzetközi szinten előrelépni. A mostani költségvetés két és félszerese szükséges ahhoz a mostani magyar élcsapatoknak, hogy versenyképesek legyenek, és olyan játékosokat tudjanak igazolni, akik a sorsdöntő meccseket el tudják dönteni.

Az NB I-ben és NB II-ben bevezetett fiatalszabályról

Én magam is támogattam Csányi Sándort ebben a kezdeményezésében az MLSZ elnökségében. Azt gondoltuk, hogy valamilyen módon, ha már magától az edzők és a tulajdonosok nagy része nem vállalják fel azt a kockázatot, hogy 17-18 éves, tehetséges fiatalokat az első osztályú klubokban szerepeltessenek, akkor talán egy pénzügyi motivációval, egy támogatási rendszerrel elő tudjuk ezt a folyamatot segíteni.

Ez részben megvalósult, a tizenkét csapatnak a nagy része, több mint kétharmada rendszeresen élt ezzel a lehetőséggel és nagyon sok 19 éves és annál fiatalabb játékos jutott lehetőséghez az első osztályban. Azonban eltelt egy év, látjuk mik ennek az előnyei, hátrányai és úgy gondoljuk, hogy valóban a fiataloknak a saját tehetségükkel, rátermettségükkel, a versenyszellem sebességének felvételével kell bizonyítaniuk azt, hogy ők képesek arra, hogy 17-18-19 évesen az első csapat tagjai lehessenek, nem kell ehhez többletmotiváció.

Az NB II-ben továbbra is fontosnak tartjuk, hogy minél több fiatal lehetőséget kapjon és legyen egy merítési lehetőség az NB II-ből, ahol a felnőttek között kipróbálhatják magukat a fiatalok, az NB I-ben viszont döntse el a piac. Tárgyalni fogunk még erről, és elképzelhető, hogy lesz változtatás ezen a téren.

A mérkőzések alatti pirotechnikai eszközök használatáról

– Mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy szabályozott körülmények között hogyan lehet megengedni ezeknek az eszközöknek a használatát. Nyilvánvaló, hogy itt nagyon szoros együttműködésre van szükség a klubokkal, magának a mérkőzéseknek a szervezőivel, hiszen az ő felelősségük, hogyan tudják ezeket a szabályokat betartani. 

Azt gondolom, hogy elindultunk egy nagyon rossz helyzetből, amikor a magyar stadionok biztonsága elég véleményes volt, azonban egy nagyon szigorú törvényi szabályozással és a szervezők szándékával, együttműködésével sikerült rendet teremteni a magyar stadionokban. Kerítés nélkül vannak, nagyon jó hangulat is lehet, lehet kulturáltan szurkolni a mérkőzéseken.

Eljött az idő, hogy egy szinttel feljebb lépjünk. Én is támogatom, hogy szervezett és kulturált körülmények között lehessen pirotechnikai eszközöket használni, hogy minél jobb hangulat legyen, hogy minél több néző jöjjön ki, nemcsak azért, mert jó meccseket lát, hanem, mert nagyon jó hangulatban lehet szurkolni.

Bánki szavai erősen összecsengenek egyébként Orbán Viktor,  a napokban tett kijelentésével:

http://www.csakfoci.hu/magyar-foci/nb-i/diosgyor/orban-az-uj-diosgyori-stadionban-visszahozna-pirot-lelatokra-fotok


Ki nyeri az NB I-et? Nyerj itt!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz