NB III

NB III: Eldőlt, ki indul Keleten, Középen és Nyugaton - új a létszám is

Az idei évben a tavalyinál kevesebb, vagyis háromszor 16 csapat vesz részt a harmadosztály küzdelmeiben – úgy tűnik, ez lesz az NB III végső formája.
Mokány Lajos 2017. július 12., szerda 12:00
NB III
Az idei évben a tavalyinál kevesebb, vagyis háromszor 16 csapat vesz részt a harmadosztály küzdelmeiben – úgy tűnik, ez lesz az NB III végső formája.
Szerző: Mokány Lajos 2017. július 12., szerda 12:00
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Ami a versenykiírást illeti: az idén is a három csoport bajnoka jut fel az NB II-be, a csoportok utolsó három helyezettje (14-16.), valamint a legrosszabb 13. helyezett (azaz összesen 10 csapat) esik ki a megyei bajnokságokba, illetve a budapesti I. osztályú bajnokságba. A bajnokság augusztus 12-én rajtol és 2018. június 3-án ér véget.

Az MLSZ-ben elkészült a csoportbeosztás is.

Az NB III-as csoportbeosztások:

Keleti-csoport: Cigánd SE, Balassagyarmati VSE, Debreceni EAC, Diósgyőri VTK II, ESMTK, Termálfürdő FC Tiszaújváros, Füzesgyarmati SK, Gyöngyösi AK, Jászberényi FC, Monori SE, MTK Budapest II, Nyírbátori FC, Putnok FC, STC Salgótarján, Tállya KSE, Tiszafüredi VSE

Közép-csoport: Budapest Honvéd MFA, Dunaújváros, FC Dabas, Hódmezővásárhelyi FC, Iváncsa, Kozármisleny FC, Makó, Mórahalom, Paksi FC II, Pécs, Rákosmente KSK, Szekszárdi UFC, Szentlőrinc SE, SZEOL SC, Tiszakécske, Vecsés

Nyugati-csoport: Andráshida, BKV Előre, III. Kerület, Csepel FC, Csornai SE, Dunaharaszti MTK, Érdi VSE, FC Ajka, Videoton FC II, Gyirmót FC II, Kaposvár, Pápa, Pénzügyőr SE, Puskás Akadémia FC II, THSE Szabadkikötő, Veszprém

Címkék: #NB III
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.
Tovább az összes átigazoláshoz