Kinevezés: Bódoggal dolgozott Diósgyőrben a PMFC új vezetőedzője – hivatalos

Korábban a Diósgyőrt irányító Bódog Tamás munkáját is segítő szakember vette át a PMFC irányítását. Vas László megbízatása a hátralévő hat mérkőzésre szól.
Csakfoci Admin 2018. október 18., csütörtök 16:13
Korábban a Diósgyőrt irányító Bódog Tamás munkáját is segítő szakember vette át a PMFC irányítását. Vas László megbízatása a hátralévő hat mérkőzésre szól.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. október 18., csütörtök 16:13

Vas László fiatalon Pécsről a Videoton utánpótlásába került, korosztályos válogatott volt, majd tizenhét évig Ausztriában játszott, megfordult a másod- és a harmadosztályban is. Itthon pályaedzőként dolgozott az NB I-es Egernél, valamint a Diósgyőr élvonalbeli csapatánál, ahol Bódog Tamás segédedzőjeként tevékenykedett aktívan a bennmaradás eléréséért -

A 47 éves szakember számára közel sem ismeretlen a Stadion utcai légkör, hiszen korábban évekig irányított több utánpótláscsapatot a PMFC-nél. Diósgyőrből idény nyáron hazatérve például az U19-es gárda élére nevezték ki – mutatta be az új edzőjét a pmfc.hu.

A tréner továbbra is marad az U19-esek mellett, ugyanakkor az együttest működtető PSN Zrt. vezetői felkérték, hogy megbízott edzőként vegye át az NB III Közép-csoportjában szereplő PMFC labdarúgócsapatának vezetőedzői feladatát: megbízatása egyelőre a bajnoki szezonból hátralévő hat mérkőzés végig szól. Vas László munkáját változatlanul Szabados József, Sólyom Csaba, Veréb Viktor és Végi Jenő segíti.

Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, csak a hátralévő hat mérkőzés lebeg a szemem előtt. Megtisztelő, hogy a PMFC edzője lehetek, próbálok a felelősség alól nem kibújva egy eredményes csapatot kovácsolni. Célom emellett, hogy az eddig is megtépázott, kedvüket és hitüket vesztett pécsi futballbarátokat visszacsalogassuk a lelátóra. Ezt nyilvánvalóan kellő önbizalommal, megfelelő hozzáállással és szándékkal, így ebből fakadóan eredményesebb játékkal képesek lehetünk elérni – mondta Vas László a klubhonlapnak.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
A Leverkusen magyar célpontja
Olaszországi hírek szerint már ajánlatot is tettek érte.
Budafok
Marad a vezetőedző
A Nemzeti Sportrádióban jelentette be Nikházi Márk, hogy az NB II-ben szereplő Budafoki állandó vezetőedzője lett.
NB III
Távozik a Loki-ikon
A hétvégi mérkőzés után felajánlotta lemondását Sándor Tamás, melyet a hétfő esti, a vezetőséggel folytatott egyeztetés követően a Mátészalka vezetői elfogadtak.
Tovább az összes átigazoláshoz