Véber látott pozitívumot a kupakiesésben

Az első osztályba jutás a célja a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacusnak az új vezetőedzővel, Véber Györggyel.
Privacsek András 2016. október 27., csütörtök 8:01
Az első osztályba jutás a célja a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacusnak az új vezetőedzővel, Véber Györggyel.
Szerző: Privacsek András 2016. október 27., csütörtök 8:01

 

A 47 éves szakember az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában azt mondta, előzetesen nem számított erre a lehetőségre, de a folyamat gyorsan lezajlott, az első megkeresést a második találkozó alkalmával szerződéskötés követte.

A Nyíregyháza szerdán kiesett a Magyar Kupából, miután 3-2-re kikapott Kozármislenyben. Véber azt mondta, bár a kispadra még nem ülhetett le, ez volt az első alkalom, hogy taktikai értekezletet tartott a csapatnak.

- Ez a hét a tapasztalatszerzésről szól, a kupameccsen volt, ami tetszett, s volt, ami nem, most viszont már a hétvégi, Kisvárda elleni idegenbeli rangadóra kell koncentrálnunk - mondta az edző, aki szerint "nagy tempóban" kell elkezdenie a munkát az együttesnél.

Véber György célja, hogy a következő hat fordulóban "lőtávolon" belül maradjon a Nyíregyháza az NB II-es tabellán, amelyen most nyolcadik, nyolc ponttal lemaradva a listavezető Balmazújvárostól.

- A másodosztályban 19 mérkőzés után jön a téli szünet, sok a meccs, van lehetőség javítani, az NB I-be jutáshoz pedig minden adott a klubnál, és remélhetőleg az én személyem is segít a cél megvalósításában - jelentette ki a szakember, s hozzátette: testhezálló feladatnak érzi az együttes irányítását, mert Nyíregyházán erős a játékosállomány, megfelelőek a körülmények, így csak az elvégzett munkán múlik majd, hogy sikerül-e feljutni az élvonalba.

A két évvel ezelőtt kinevezett Mátyus János szombaton, a Puskás Akadémiától elszenvedett vereség után mondott le. (MTI)

Átigazolások
Fradi
Így áll Tóth Alex ügye
A Lazio 10 millió eurót, plusz bónuszokat kínált, de a Fradi 2 millióval többet akar. A rómaiak bíznak a gyors megegyezésben, így Fabiani sportigazgató nem utazott el a csapat veronai meccsére. (Di Marzio)
Csákvár
Magyar pótlása
"Nem tervezünk új igazolást, házon belül próbáljuk megoldani a helyettesítését" - mondta Tóth Balázs vezetőedző a Puskáshoz szerződő Magyar Zsolt pótlásáról.
Karcag
Távozó
A Karcag közös megegyezéssel felbontotta Berkeczi Csongor szerződését, aki így távozik a csapattól. A védő nyáron érkezett a klubhoz, egyetlen Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára.
Tovább az összes átigazoláshoz