Vancsa: "Minden posztra szeretnénk igazolni" – ilyen játékosokat akar a Vasas

Vancsa Miklós úgy gondolja, a Vasas jelenlegi kerete is képes a nagyobb célok elérésére. Az ügyvezető igazgató szerint azonban, ha lehetőségük lesz rá, szeretnének új játékosokat igazolni.
Privacsek András 2018. január 9., kedd 11:19
Vancsa Miklós úgy gondolja, a Vasas jelenlegi kerete is képes a nagyobb célok elérésére. Az ügyvezető igazgató szerint azonban, ha lehetőségük lesz rá, szeretnének új játékosokat igazolni.
Szerző: Privacsek András 2018. január 9., kedd 11:19

Vancsa Miklós, a Vasas ügyvezető igazgatója beszélt a csapatról és a keretben várható esetleges változásokról.

 - Bár az utóbbi nyolc mérkőzésünkön kevés pontot szereztünk, de úgy vélem pánikra nincs okunk - kezdte Vancsa a vasasfc.hu-nak -  Sem a szakvezetésen, sem a játékosainkon sem érzek idegességet és kapkodást. Biztos vagyok abban, hogy tavasszal kilábalunk a gödörből, a hátunk mögött hagyott egyhónapos pihenővel és egy jól sikerült felkészülésünkkel visszanyerhetjük frissességünket.

Az ügyvezető kiemelte: a szakvezetés úgy gondolja, hogy ez a játékoskeret is alkalmas nagyobb célok megvalósítására. Ezért alapvetően ennek az összetételű csapatnak kell fizikálisan és mentálisan összeszednie magát és megvalósítani a célokat.

 - Ennek ellenére tárgyalásokat folytattam az elmúlt hetekben, különböző játékosok megszerzése ügyében klubvezetőkkel és játékos menedzserekkel. Természetesen, ha lehetőségünk lesz, minden poszton szeretnénk erősíteni a csapatunkon – folytatta Vancsa Miklós. - Meglévő labdarúgóinknak versenyhelyzetet szeretnénk teremteni, ami mindenképpen jobb teljesítményre sarkallhatja labdarúgóinkat, ebből a csapat egyértelműen csak profitálhat.

Új igazolásként a pontrúgásokat jól végrehajtani képes, kiváló rúgótechnikájú és nagy munkabírású labdarúgók jöhetnek számításba.

A közelmúltban egy általunk favorizált játékos – akit korábban is többször szerettünk volna leigazolni – nem minket választott. Ez is mutatja, hogy a 12 csapatos bajnoki rendszerben milyen kiélezett taktikázás megy a csapatok között, hogy egy-egy játékost mely csapatoknak engedjenek el.

Vancsa szerint senkit nem szeretnénk elengedni.

 - Télen alapvetően senkitől sem szeretnénk megválni, de van a szív és van az ész.

Ha visszautasíthatatlan ajánlatot kapunk valamelyik játékosunkért és a váltás az ő érdekeit is szolgálja, akkor el fogunk gondolkodni.

A fiataljaink szerződése hosszú távú. Csak akkor engedünk el bárkit is, ha pótolni tudjuk, hiszen azt szeretnénk, hogy tavasszal jó csapatunk legyen. 

Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz