Az NB II-ben szereplő ETO FC Győr bejelentette a csapat új vezetőedzőjét.
A mai naptól a Szaúd-Arábiából nemrég hazatért Szentes Lázár látja el a vezetőedzői feladatokat a WKW ETO FC Győr csapatánál. A klub holnap sajtótájékoztató keretében mutatja be az új edzőt - írja az eto.hu.
Szentes edzőként a legnagyobb sikereit Debrecenben (két bronzérem) és Újpesten (ezüstérem) érte le.
Elődjét, Bekő Balázst kedden mentették fel a munkavégzés alól, mivel az ETO eddig szereplése jelentősen elmarad a várttól. A győriek 10 forduló után mindössze a 15. helyen állnak az NB II-ben.
Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)