Rudolf Gergely súlyos sérülést szenvedett

Több hetes kihagyás vár a korábbi válogatott támadóra.
Mokány Lajos 2016. október 5., szerda 9:13
Több hetes kihagyás vár a korábbi válogatott támadóra.
Szerző: Mokány Lajos 2016. október 5., szerda 9:13

 

Megsérült Rudolf Gergely: már csak három perc volt hátra a Soroksár elleni meccsből, amikor a támadó felugrott fejelni, majd a levegőben meglökték, és olyan szerencsétlenül esett, hogy megsérült a térde. Nem is tudta folytatni a játékot, úgy kellett lekísérni.

- Azonnal tudtam, hogy nagy a baj, amit ma meg is állapítottak az orvosok. Az oldalszalag és a hátsó keresztszalag is részlegesen elszakadt. Nagyon szomorú vagyok, mert jó erőben voltam, a játék is jól ment, erre most hosszú ideig nem léphetek pályára. Talán az egyetlen jó hír, hogy jelen állás szerint nincs szükség műtétre. Most három hétig egy rögzítést kell viselnem, és nem mozoghatok, aztán kezdődhet a rehabilitáció - mondta Rudolf Gergely a klub honlapjának.

A Szpari hivatalos honlapja szerint egyébként a csapat kapitányát rendesen faragták az elmúlt meccseken. A Balmazújváros elleni találkozó végén szétszakadt sportszárral, és egy több mint tíz centis vágással a lábszárán jött le, és a sarkára is ráléptek. A Soroksár ellen is több alkalommal állították meg szabálytalanul. A sérülése kísértetiesen hasonlított Dvorschák Gábor esetéhez, neki egy egyensúlyát veszítő játékos esett a térdére a Cigánd elleni edzőmeccsen, és szintén részlegesen elszakadt az oldalszalagja. Rajtuk kívül Törtei Tamás, Máté Péter, Szokol Zsolt és Rubus Tamás is sérült, utóbbi a hét második felében már elkezdheti az edzéseket.

A Nyíregyháza egyébként jelenleg a harmadik a tabellán, a fogadóirodák szerint a második legnagyobb esélyes a feljutásra, négyszeres szorzóval.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Kisvárda
Figyelmeztetés a légiósoknak
Az NB I-es klub egy jogi szakértőn keresztül adott ki hivatalos közleményt a légiósok helyzetével kapcsolatban.
Tovább az összes átigazoláshoz