Az NB II 2. fordulójában egy mérkőzést rendeztek szombaton.
A Nyíregyháza a Váchoz látogatott, Dunaújvárosba, ahol a hazai meccseit játssza a váci csapat.
Mátyus János csapata az első fordulóban nem bírt a Csákvárral, ezúttal is szoros meccset vívott ellenfelével a Szpari. Akárcsak az előző fordulóban, most is egy gól döntött a Vác mérkőzésén, azt Rezes László szerezte a 48. percben, így a vendégek diadalmaskodtak, amihez kellett az is, hogy Hermány a 85. percben 11-est hárított. Közel állt tehát a Vác az első góljához és pontjához a szezonban, de nem jött össze nekik.
A Nyíregyháza két forduló után 1-0-s gólkülönbséggel és 4 ponttal áll, a Vác 0-2-vel és 0 ponttal.
Átigazolások
MTK
Edzőváltás
Megvan az NB I-es szezon első edzőváltása: Pinezits Máté távozott az MTK Budapest éléről.
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.