Bognár György munkáját is megköszönték, továbbra is a feljutás a cél a klubnál.
Szerződést bontott a Puskás Akadémia FC Bognár György szakmai igazgatóval, Szíjjártó István vezetőedzővel és Disztl Péter kapusedzővel. Az őszi szezonban Vincze István veszi át az NB II-es gárda irányítását - számol be róla a klub honlapja.
A vasárnapi, Dorog elleni 0-0 volt az utolsó találkozója az eddigi stábnak a kispadon. A feljutást megcélzó felcsúti klub hét győzelem mellett öt döntetlent és három vereséget könyvelhetett el eddig a szezonban, 27 szerzett góljuk mellé 24-et kaptak.
Vincze István a kinevezése után röviden nyilatkozott a felcsútiak honlapjának.
- A megbízatásom az őszi szezonból hátralévő öt meccsre szól, célunk, hogy kőkemény munkával minél több pontot szerezzünk - fogalmazott a tréner.
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
A zalaiak egy 18 éves szenegáli támadót szerződtettek, aki már az U19-es csapatban bemutatkozott.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.