A Merkantil Bank NB II 19. fordulójának zárómérkőzésén a DVTK az immáron 7 találatnál járó Horváth Zoltán góljával 1-0-ra győzött a tavasszal még ugyancsak élvonalbeli Budafok vendégeként.
A győztes diósgyőri gól egy nagy kapu előtti kavarodás végén született a 71. percben, ekkor Molnár Gábor fejesénél még mentettek a védők a kapu torkában, Horváth Zoltán viszont a kipattanót már a hálóba juttatta.
A DVTK 1-0-s budafoki sikerével ismét egy pontra megközelítette az éllovas Vasast, Kondás Elemér csapata a második, ugyancsak feljutást jelentő helyen áll 19 fordulót követően.
Merkantil Bank NB II, 19. forduló:
Budafok - Diósgyőr 0-1 (Horváth Z. 71.)
Korábban:
Olvastad már?
NB II: Hátrányból fordított a Vasas, nyert a Haladás és a Szeged is - eredmények
A listavezető Vasas komoly nehézségek árán, de elhozta a három pontot a már villanyfényes Soroksárról, mint ahogy másik két élcsapatnak, a Haladásnak és a Szegednek is meg kellett küzdenie a győzelemért az NB II 19. fordulójában.
Elolvasom
Az NB II állása:

Átigazolások
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)