NB II: A Diósgyőr lőtt egy gólt, majd kivédekezte a meccset - még maradt esély a feljutásra

Eppel Márton fejese három pontot ért. A Soroksár a hajrában ugyan a kapuba talált, de les miatt nem adták meg gólját.
Budai László 2022. május 9., hétfő 21:49
Eppel Márton fejese három pontot ért. A Soroksár a hajrában ugyan a kapuba talált, de les miatt nem adták meg gólját.
Szerző: Budai László 2022. május 9., hétfő 21:49

A Diósgyőr úgy fogadta hétfő este a Soroksárt, hogy mindenképp győznie kell ahhoz, hogy esélye maradjon az élvonalba kerülésre. A találkozó előtt riválisa, a Kecskemét hat ponttal, két több győzelemmel és 17 góllal állt jobban.

I. félidő

A Soroksáré volt az első komolyabb helyzet, a 10. percben Redzic harcolt meg keményen egy labdáért három diósgyőrivel is, majd Lovrencsicshez továbbított, aki jobbról betört a 16-oson belülre, majd az oldalhálóba bombázott.

Négy perccel később a Diósgyőr is veszélyeztetett (volna): előbb Hudák rúgta fel Kellert a 16-oson belül, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt, majd Szatmári szöglet utáni fejesét védte bravúrral Major.

A Sori erre rögtön válaszolt, Lőrinczy közeli lövésénél Danilovicnak is nagyot kellett védenie.

A 28. percben vezetést szerzett a hazai csapat: Szűcs jobb oldali beadása pattant fel, ez így éppen jó lett Eppelnek, aki hét méterről a jobb sarokba fejelt (1-0).

II. félidő

A második félidő első negyedórája igen eseménymentesen telt, az első valamirevaló próbálkozást a 62. percben láthattuk, de Lucas 16-oson kívüli lövése is mellé ment.

A másik oldalon Valencsik próbálkozott, de Danilovicnak csak annyi dolga volt, hogy a megpattant lövést megmentse a szöglet elől.

Láthatóan a Diósgyőr nagyon féltette egygólos előnyét, így inkább a védekezés mellett döntött, amit a hazaiak nem nagyon tudtak feltörni.

A DVTK támadójátékáról sokat elárul, hogy Vukmir a szünetben lecserélte csatárát, Zsolnait, majd a helyére álló Németh Máriót a 72. percben hozta le.

Veszélyeztetni is csak Hegedűs tudott komolyabban először a második félidőben, szabadrúgásból leadott bombája kevéssel ment el a bal kapufa mellett.

A 80. percben a Soroksár kis híján egyenlített: Lovrencsics lőtt egy jobb oldali szöglet után 11 méterről a bal sarokba, de Katona lesen állt a kapufánál, így zavarta a kapust, emiatt pedig nem adták meg a találatot.

Maradt végül az 1-0-s diósgyőri előny, így Dragan Vukmir csapatának még van esélye az NB I-be való feljutásra. A Diósgyőr az utolsó két fordulóban előbb Ajkára látogat, majd a Budafokot fogadja.  A Kecskemét eközben Szombathelyre megy, majd a Szentlőrincet látja vendégül.

NB II, 36. forduló

DVTK-Soroksár 1-0 (Eppel 28.)

DVTK: Danilović - Szatmári, Hegedűs J., Belényesi - Szűcs K., Lucas, Bertus, Oláh B. (Polgár, 77.), Keller - Eppel (Könyves, 72.), Zsolnai (Németh, 46.) (Kocsis D., 73.)

Soroksár: Major - Ternován, Kékesi, Gyömbér, Valencsik - Redzic, Katona, Lőrinczy, Hudák, Csernik (Szerető, 46.) - Lovrencsics

Neked ajánljuk
Átigazolások
Diósgyőr
Gera kipróbálná magát külföldön
Gera Dániel elmondta, ha rajta múlik, Magyarországon belül már nem szeretne váltani, külföldön viszont még kipróbálná magát. (M4 Sport)
DVSC
Máté Csaba marad
Máté Csaba vezetőedző menesztése egyelőre nincs napirenden - írja az Index, amely szerint pénzbüntetést azonban kaphat a csapat.
Légiósok
Kerkez nagy kérői
Három angol óriásklub is szívesen szerződtetné a Bournemouth védőjét, Milos Kerkezt a következő hónapokban.
Tovább az összes átigazoláshoz