MTK

SMS-ben köszönt el csapatától az MTK új edzője - bemutatták

Feczkó Tamás két évre írt alá a kék-fehérekhez, szerint 7-8 csapat biztosan versenyben lesz majd a feljutásért az NB II-ben.
Dudás Gábor 2017. június 9., péntek 10:07
Feczkó Tamás két évre írt alá a kék-fehérekhez, szerint 7-8 csapat biztosan versenyben lesz majd a feljutásért az NB II-ben.
Szerző: Dudás Gábor 2017. június 9., péntek 10:07

Feczkó Tamást, a Balmazújvárosból igazolt új szakvezetőt pénteken, sajtótájékoztató keretében mutatta be a következő idényben az NB II-ben induló MTK. A feljutó csapatot a másodosztályú, de nagymúltú klub miatt elhagyó, a kék-fehérekhez 2 évre aláíró tréner több témát is érintett bemutatkozása során.

 

A BALMAZÚJVÁROSI BÚCSÚJÁRÓL

"Három ok miatt választottam az MTK-t. Nagy köszönöttel tartozom Tiba Istvánnak, hogy nagy kincsét, a balmazújvárosi csapatot két és fél évvel ezelőtt rámbízta. A bennmaradás nagyobb bravúr volt, mint a feljutás. Minden edzőnek olyan tulajdonost kívánok, mint Tiba úr, nem volt olyan kérésem, amit ne teljesített volna.  Szenzációs emberek és remek játékosok voltak a csapatomban, nehéz döntés volt. Tiszta lelkű játékosok, akik tűzbe mentek értem, ezért tudtunk ilyen szép eredményt. Mivel sokan voltak, SMS-ben búcsúztam el tőlük."

AZ MTK MEGKERESÉSÉRŐL

"Az MTK két hete keresett meg, vasárnapig csak a Balmazújváros feljutása volt a téma, úgy voltam vele, hogy ha addig megvárnak, kedden leülök velük tárgyalni. Több kérőm is volt, akadt olyan csapat, amelyik nem várt meg, valahol pedig már kinevezték közben az új edzőt. Az MTK 19-re lapot húzott, nagyon bízott bennem. Éreztem, hogy engem szeretnének. Elmondtam, hogy szerdán nagyon nagy jövő előtt álló klubbal tárgyaltam, szerda estére ígértem választ. Egy nap gondolkodási időt kértem, ezért adtam csütörtökön választ mindenkinek."

AZ NB II-ES ESÉLYEKRŐL

"7-8 csapat lesz esélyes a feljutásra, tavaly hatan is kimondták, hogy az a cél, most még több ilyen gárda lesz. Ilyen Békéscsaba, a ZTE, a Kisvárda, a Gyirmót, a Győr, az MTK és meglepetéscsapat is mindig van."

A LEHETSÉGES IGAZOLÁSOKRÓL

"Ha nem mindenki marad, akkor szeretnénk a hiányposztokra igazolni, hogy elérhető legyen a feljutás."

 

Polyák Balázs, az MTK – az új szakembert hivatalosan bemutató – sportigazgatója azt is elárulta, hogy Feczkó érkezésével sem változik jelentősen a klubstruktúra, az MTK-ikonnak számító szakmai igazgató is marad többek között.

- Garami Józsi bácsi továbbra is az MTK-nál dolgozik, fel sem merült, hogy az ő szerepe megváltozna. Lesznek olyan változások, amelyek a szakmai részt érintik, de nem akarjuk az MTK-t átstrukturálni – mondta Polyák.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz