MTK

NB I: Nem hozhatják haza saját játékosukat Amerikából - tárgyalnak az eladásról

A kölcsönadott Thiam októberben játszott utoljára az MLS-ben, az MTK-nak segíthetett volna.
Mokány Lajos 2016. november 10., csütörtök 9:45
A kölcsönadott Thiam októberben játszott utoljára az MLS-ben, az MTK-nak segíthetett volna.
Szerző: Mokány Lajos 2016. november 10., csütörtök 9:45

Mivel csapata nem folytathatta a rájátszásban, ezért egy ideje nem lépett pályára Khaly Iyane Thiam az USA-ban, aki egyébként az MTK labdarúgója. A védekező középpályás október 23-án játszott utoljára Amerikában, ezt követően még hat bajnoki szerepelt az MTK őszi menetrendjében, így hazatérése esetén a szezon egy jelentős részében pályára léphetett volna az őt kölcsönadó klubban. A kék-fehérek ugyanis botladoznak az NB I-ben, éppen emiatt merülhetett volna fel, hogy az őszi bajnoki hajrára hazatérjen erősítésként a korábbi alapember, akinek tavaly 31 bajnokin két gólja és két gólpassza is volt védekező középpályásként.

Mint megtudtuk, Thiam biztosan nem lép már pályára az idei naptári évben idehaza. Hiába ért véget számára és a Chicagónak a bajnokság október második felében, a kölcsönadási szerződése december 31-ig szól. Úgy tudjuk, jelenleg folyik is a tárgyalás a két klub között a játékos megvásárlásáról. Értesüléseink szerint a felek korábban rögzítettek egy opciós vételárat a szerződésben, de a Chicago az előre kialkudott árat nem feltétlenül fizetné ki, ám ha meg tudnak egyezni egy annál kisebb összegben, akkor létrejöhetne a végleges klubcsere.

Thiam egyébként stabilan pályára lépett az MLS csapatban: a lehetséges 31 alkalomból 23-szor játszott a Chicagóban tétmeccsen. Csapata egyébként sereghajtóként végzett a Keleti főcsoportban.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz