MTK

Komoly, határon túli együttműködési megállapodást jelentett be az MTK

Szakmai együttműködési megállapodást kötött egymással az MTK Budapest és a Felvidéki válogatott, amelynek értelmében a két klub a jövőben segíti egymás munkáját.
Csakfoci Admin 2020. május 4., hétfő 11:15
Szakmai együttműködési megállapodást kötött egymással az MTK Budapest és a Felvidéki válogatott, amelynek értelmében a két klub a jövőben segíti egymás munkáját.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. május 4., hétfő 11:15

Egy átfogó, határon átnyúló együttműködés részeként megállapodás született az MTK Budapest és a Felvidéki Labdarúgó Egyesület (FLE) között - olvasható az mtkbudapest.hu közleménye, melyet az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.

Fontos információ, hogy klubunk és az FLE között mind a férfi, mind a női fronton megvalósul majd az együttműködés, amelyet az utánpótlásra is szeretnénk kiterjeszteni.

Ennek egyik fő eleme egy férfi felnőtt felkészülési mérkőzés az Új Hidegkuti Nándor Stadionban az MTK Budapest és a felvidéki labdarúgó-válogatott között, de a partneri kapcsolat ennél szélesebb körű.

A férfi labdarúgás esetében már hosszú ideje tapasztalható, hogy a magyar futball iránt jelentős az érdeklődés a határokon túl is, ez pedig azt a reményt vetíti előre, hogy a legnagyobb tradícióval bíró hazai sportegyesületek - így az MTK - jelentős szerepet vállalhatnak abban, hogy a már meglévő figyelmet a női futball terén is erősítsék. Ehhez elengedhetetlenül szükséges az, hogy közös programok valósuljanak meg.

Az Interregionális Együttműködési Program keretén belül tervezett projekt tervei között szerepel egy felvidéki edzőtáborozás női csapatunk részvételével, felkészülési mérkőzésekkel. Ezen lehetőség nyílik majd szakmai továbbképzésre az edzők részére, illetve részletesen feltárjuk az elmúlt közel két évtized alatt szerzett tapasztalatainkat arról, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a női futball minél erőteljesebben és megfelelő módon fejlődjön utánpótlás és felnőtt szinten is.

Az MTK az elmúlt évtizedekben bebizonyította, hogy élen jár a hazai női labdarúgás csapatai között, ezt bajnoki címeink, bajnoki dobogós helyezéseink, kinevelt játékosaink egyaránt bizonyítják. Célunk így az, hogy egyrészt az MTK brand-et Felvidéken is népszerűsítsük, egyúttal a térségben is bemutassuk és népszerűsíthessük a női labdarúgást, az egészséges életmód és az összetartozás egyik szimbólumaként.

A Felvidéki Labdarúgó Egyesület részéről komoly igény merült fel egy hosszútávú együttműködésre, az FLE többek között tehetséges játékosok felkutatásában, felkészülési mérkőzések szervezésében, szakmai napok rendezésében, edzői találkozók szervezésében segíti majd klubunkat a felvidéki térségben mind a férfi, mind a női, mind az utánpótlás labdarúgás területén.

A Felvidéki Labdarúgó Egyesület közleményben köszönte meg az MTK-nak az együttműködés létrejöttét.

- A legmerészebb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egy ilyen patinás, nagymúltú csapat, mint az MTK nyújt majd segítő kezet nekünk. Megalakulásunk óta sok minden történt velünk. Voltak szép pillanatok, felemelő érzések, de megéltünk kudarcot és nehézségeket egyaránt. Azt mondják, hogy a bajban ismerszik meg a barát. Ha nem lenne most határzár, akkor egy közös képpel jelentenénk be budapesti barátainkkal, hogy a Felvidéki Válogatott és az MTK mától kezdve együttműködnek és segítik egymást - áll az FLE közleményében, az ebben foglaltakat egészítette ki Nagy Dávid, a felvidéki válogatott alapítója.

- Mondanám, hogy hosszú tárgyalás eredménye az együttműködés, de valójában az első találkozás óta tudtuk, hogy jó úton haladunk. Végig baráti hangulatban tárgyaltunk és gyorsan meg is lett az eredménye. Lefektettük a két csapat között az együttműködés alapjait. Több közös tervünk van, ám ezeket még, főleg tekintettel a járványra, pontosítanunk kell. Mindenképp várhatók közös meccsek, megjelenések, események. Lehet szó személyi átszövődésekről is vagy tapasztalatcseréről. A lehetőségek végtelenek. Jelenleg a lényeg, hogy megtaláltuk egymást és együttműködve képzeljük el a jövőt. Köszönjük az MTK-nak a lehetőséget!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz