MTK

Gyászol az MTK: Elhunyt a klub alelnöke

48 éves korában, hosszan tartó és gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Stern Péter, az MTK Baráti Kör elnöke, az MTK Budapest alelnöke.
Dudás Gábor 2018. július 12., csütörtök 10:29
48 éves korában, hosszan tartó és gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Stern Péter, az MTK Baráti Kör elnöke, az MTK Budapest alelnöke.
Szerző: Dudás Gábor 2018. július 12., csütörtök 10:29

Az MTK így állított emléket és mondott búcsút a 48 évesen elhunyt Stern Péternek hivatalos honlapján:

"Nehezen találunk szavakat Péter harca után, mely szerda este a Nyírő Gyula kórházban vereséggel zárult. Olyan ember maradt alul, aki egész életében nehezen veszített. Ebben a küzdelemben is többször kerekedett felül, mert élni akart.

Néhány napja, amikor telefonon beszéltünk, arról érdeklődött, hogy miként állunk az Új Hidegkuti Nándor stadion gyepszőnyegével, rendben lesz-e az Örökrangadóra.

Amikor elképesztően gazdag MTK-s relikviákból álló gyűjteményéből közösen rendeztük be a stadion VIP-termében az üvegtárolót, kérlelhetetlen volt. – Ennek a rendszámnak mindenképpen be kell kerülnie – ismételgette, és elővette féltett kincsét, majd úgy helyezte be a fémtáblát a polcra, mintha meisseni porcelánt tartana a kezében.

Oroszlánként harcolt a kezdőrúgásokért. – Kósa Gyuri bácsinak és Gottreich Józsinak mindenképpen oldjuk meg, hogy rúghassanak! Igazi értékei a klubnak. – mondogatta. Igaza volt, de gyakran megfeledkezett arról, hogy ő mekkora érték. Nem érdekelte, ha hétvégén, vagy éjszaka kellett dolgozni. Az sem, ha vidékre kellett menni, vagy buszt kellett intézni a drukkereknek.

Csak az MTK érdekelte. Hihetetlen energiákat mozgatott meg az egyesületért és a klubhoz kapcsolódó projektekért. Úgy kezdett el dolgozni a 2019-es Maccabi Európa Játékok sikeréért, hogy élete legnagyobb alkotása lehessen. Amikor a focisták kiestek az NB I-ből, ő volt az első, aki mentegette őket. Amikor nyertek, ő volt az első, aki buzdította Gedeont, hogy tapsoltassa a publikumot. Amikor a Baráti Kör focicsapatában játszott, nem önzőzött, inkább passzolt. Amikor a hanukai gyertyagyújtás szabályairól beszélt a stadion bejáratánál, amikor azt bizonygatta, hogy 4-4-2, vagy 4-3-1, akkor sem ismert ellentmondást, de mindig inkább érvelt, nem kiabált, nem haragudott. Ha feszültség kezdett kialakulni, felnézett az égre, és újabb indokokat keresett, hogy rendben, békében menjenek a dolgok.

Peti! Mától, ha az égre nézünk, te jutsz eszünkbe.

Klubunk együttérzését fejezi ki a családnak, osztozik a hozzátartozók fájdalmában."

Stern Pétert, a klub alelnökét az MTK Budapest saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Nyugodjék békében.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Pál
A 26 éves szélső, Fabian Reese a napokban a csapat nevében látogatást tett Dárdai otthonában, a célja pedig az volt, hogy meggyőzze a magyar trénert a júniusban lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Magyarokat igazol?
Csepregi György
Három magyar játékos (ebből egy játszik itthon) van a belga élvonalba feljutó Beerschot magyar sportigazgatójának, Csepregi Györgynek a listáján. (Sportrádió)
Siófok
Vukmir távozott, megvan az utódja
Dragan Vukmir távozott a Siófok vezetőedzői posztjáról, utódja a legutóbb Ajkán dolgozó Jeney Gyula lett.
Tovább az összes átigazoláshoz