A Mezőkövesd hivatalos oldalán bejelentette, hogy a csapat középpályása sikeres térdműtéten esett át. Iszlai Bence hónapokig nem léphet pályára, várhatóan tavasszal térhet vissza.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Mezőkövesd középpályása, Iszlai Bence a szezonnyitó Paks elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett.
– Már a mérkőzésen éreztem, hogy nagy a baj, de reménykedtem, hogy csak az oldalszalag sérült meg a térdemben. Az orvosi vizsgálat azonban megállapította, hogy a keresztszalagom szakadt el. Ez rossz hír, mert így szinte bizonyosan ki kell hagynom az őszi szezont – mondta akkor Iszlai Bence a klubonlapnak.
A 28 éves játékost kedden sikeresen megműtötték, elmondása szerint az orvosi beavatkozás jól sikerült.
Olvastad már?
NB I: A szezon első meccsén megsérült, egész ősszel nem játszhat a középpályás
A Mezőkövesd középpályása, Iszlai Bence műtét elé néz, miután az első bajnokin térdsérülést szenvedett.
Elolvasom
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.