Kemenes nem vonul vissza, megvan az új klubja - hivatalos

Kemenes Szabolcs kapusként és kapusedzőként egyaránt segíti majd az NB II-es együttest.
Budai László 2017. július 3., hétfő 21:30
Kemenes Szabolcs kapusként és kapusedzőként egyaránt segíti majd az NB II-es együttest.
Szerző: Budai László 2017. július 3., hétfő 21:30
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A Budaörs hivatalos honlapján jelentette be, hogy ma mindenben megegyezett Kemenes Szabolccsal, aki így az NB II-es együttesben folytatja pályafutását. A csakfoci.hu információi szerint Kemenes nemcsak játékosként, de egyben kapusedzőként is segíti majd a másodosztályú együttest.

A játékos ősszel a Paksban szerepelt, ám aztán távozott az élvonalbeli csapattól. Tavasszal nem is volt klubja, márciusban pedig a csakfoci.hu-nak adott interjújában elmondta: ha nem kap megfelelő ajánlatot, arra is van esély, hogy visszavonul.

Ez végül nem történt meg, a korábbi Honvéd- és Fradi-labdarúgó a Budaörs játékosaként folytatja.

Mint ismert, néhány nappal ezelőtt, 66 éves korában elhunyt Kovács László, korábbi válogatott hálóőr, a Budaörs kapusedzője. Kemenes így a legendás kapus utódja is lesz új klubjánál.

Olvastad már?
Sokkoló bejelentés: „Ha nem kapok megfelelő ajánlatot, befejezem” - interjú Kemenes Szabolccsal
Még csak 30 éves, de már azon gondolkodik, hogy befejezi labdarúgó pályafutását. Kemenes Szabolcs az egyik legjobb magyar kapus, a Paksról történt távozása után mégsem kapott komolyabb ajánlatot.
Elolvasom
Átigazolások
ETO
Gavric is mehet még
A Csakfoci információi szerint azeri klub szemelte ki magának az ETO FC szerb támadóját, Zeljko Gavricot.
DVTK
Feczkó aláírt
Hivatalossá vált, hogy Feczkó Tamás veszi át a Diósgyőr irányítását.
NB III
Sopron: Edzőváltás
A Sopron közös megegyezéssel szerződést bontott Finta Zoltán vezetőedzővel. A csapat 11. helyen áll az Észak-nyugati csoportban.
Tovább az összes átigazoláshoz