Visszatért a Honvédhoz a magyar bajnok kapus - hivatalos

A Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a DVSC-től távozó Nagy Sándort.
Csakfoci Admin 2020. július 22., szerda 18:42
A Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a DVSC-től távozó Nagy Sándort.
Szerző: Csakfoci Admin 2020. július 22., szerda 18:42

Mint ismert, szerda délelőtt a csakfoci.hu korábbi értesüléseit megerősítve - a DVSC hivatalosan bejelentette - Nagy Sándor távozik a klubtól, és a Budapest Honvéd csapatában folytatja pályafutását.

A 34 éves kapus szerződtetését még aznap délután a kispestiek a hivatalos felületeiken is bejelentetették, így az ukrán-magyar kettős állampolgárságú hálóőr 2016 után visszatért a Honvédhoz, ahol korábban bajnoki címet ünnepelhetett.

- Levkovich Robi távozása után mindenképpen szükségesnek láttuk, hogy igazoljunk kapusposztra. Nagy Sanyi személyében pedig egy a magyar bajnokságot nagyon jól ismerő, rutinos kapussal sikerült tovább erősíteni a keretet - mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója.

Nagy Sándor magyarországi karrierje során eddig 88 NB I-es mérkőzésen védett, a Honvéddal bajnok volt, a Debrecennel pedig bronzérmet szerzett, a Lokinál ráadásul első kapusként nyerte el az aktuális szezon legjobb DVSC-játékosának járó Zilahi-díjat.

- Nagyon örülök, hogy visszatérhettem a Honvédhoz. Régi jó barátok vártak itt az akadémián, jó érzés újra körükben lenni, jó emlékeket őrzök a klubról. Remélem, sikeres szezont zárhatunk együtt - mondta a papírok aláírását követően Nagy, aki nemcsak a tudása és a rutinja miatt volt és lehet fontos tagja a Honvédnak, hanem a társak is kedvelik, fontos szerepe van a jó öltözői hangulat kialakításában is.

Átigazolások
Galatasaray
Sallai Liverpoolba kerülhet?
A törökök állítják: Sallai Roland csereügylet keretében kerülhet a Liverpoolhoz.
NB I
Szerb kapus a célkeresztben
A szerb Radnbicki Nis 23 éves, lejáró szerződésű kapusa, Strahinja Manojlovic magyar, lengyel, ukrán és török klubok érdeklődését is felkeltette. (cagdaskocaeli.com.tr)
Légiósok
Lisztest eladják?
A német Eintracht Frankfurt a kölcsönben az FTC-nél szereplő Lisztes Krisztián eladásából is bevételt remélhet a nyáron. (Frankfurter Allgemeine)
Tovább az összes átigazoláshoz