Újabb Újpest-játékost igazolt a Honvéd – hivatalos

A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy megegyeztek a szabadon igazolható Kálnoki Kis Dáviddal, aki két és fél éves szerződést kötött a kispestiekkel.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 18., kedd 13:23
A Budapest Honvéd hivatalos oldalán jelentette be, hogy megegyeztek a szabadon igazolható Kálnoki Kis Dáviddal, aki két és fél éves szerződést kötött a kispestiekkel.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 18., kedd 13:23
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Korábban már beszámoltunk arról, Tischler Patrik személyében újpesti csatárral erősített a Budapest Honvéd a nyári átigazolási hajrában.

Kedden volt csapattársa csatlakozott a kispestiekhez, aki nem más, mint Kálnoki Kis Dávid. A 27 éves védő szerződést bontott Újpesten, így szabadon igazolhatóvá vált, ami a kispestiek érdeklődését is felkeltette.

Kálnoki az MTK-ban nevelkedett, szerepelt az angol Oldham Athletic együttesében, legutóbb pedig az Újpest játékosa volt. A lila-fehéreknél 51 mérkőzésen lépett pályára, Magyar Kupát és bajnoki bronzérmet is szerzett az együttessel. A korábbi utánpótlás-válogatott védő eddig összesen 106 NB I-es meccset játszott, ezeken két-két gólt és gólpasszt jegyzett – írja a honvedfc.hu.

A korábbi utánpótlás-válogatott bekk 51 NB I-es meccsen játszott az Újpestben, de a legutóbbi idényben összesen csak 9 élvonalbeli találkozón kapott szerepet.

Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.
Tovább az összes átigazoláshoz