Már hivatalos: Bódogot elküldték a Honvéd kispadjáról

Azonnali hatállyal menesztette vasárnap a Honvéd Bódog Tamást.
Dudás Gábor 2020. december 6., vasárnap 19:00
Azonnali hatállyal menesztette vasárnap a Honvéd Bódog Tamást.
Szerző: Dudás Gábor 2020. december 6., vasárnap 19:00

A Bp. Honvéd közleménye Bódog Tamás menesztéséről.

"A klubvezetés még november közepén ült le a most menesztett vezetőedzővel a gyenge bajnoki szereplés miatt és a megbeszélésen meghatározta, hogy hány pontot kell minimálisan szereznie a csapatnak ahhoz, hogy folytatódhasson a közös munka. A vezetőség szerint a mai mérkőzés után erre már nincs esély, ezért döntött úgy a menedzsment, hogy felbontja Bódog Tamás szerződését.

A korábban a DVTK-nál és a Kisvárdánál is vezetőedzőként dolgozó szakember 2020. július 1-én lett Honvéd szakvezetője. Bódog Tamás 12 bajnoki mellett 2-2 Európa-liga és Magyar Kupa mérkőzésen irányította a kispesti együttest, amelyeken négy győzelem mellett öt döntetlent és hét vereséget könyvelhetett el.

Bódog Tamás további pályafutásához sok sikert kívánunk!"

Bódog Tamás utolsó televíziós nyilatkozata Honvéd-edzőként:

Olvastad már?
Bódog utolsó tévés nyilatkozata Honvéd-edzőként: "Meglepő volna, ha adnának még egy lehetőséget"
Bódog Tamás szerint a héten történtek és elhangzottak alapján egyértelműnek tűnik, hogy az MTK elleni 2-2-s bajnoki volt az utolsó meccse a Budapest Honvéd kispadján.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Ferencváros
Henry Wingo
Honlapunk úgy tudja, hogy három további MLS-klub is bejelentkezett Henry Wingo leigazolásáért.
DAC
Szerződéshosszabbítás
Xisco Munoz a jelenlegi idény után is marad a DAC szakvezetője, új, két évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Fehérvár FC
George Dobson
A Charlton az elmúlt hetekben gyakran hangoztatta, hogy hiába kötött előszerződést a Vidivel George Dobson, megpróbálják megtartani a csapatkapitányt. Nem sikerült.
Tovább az összes átigazoláshoz