Honvéd: "Kiszámíthatatlan a fociban, mi következik be, de nem sokat tudtam Magyarországról"

A Honvéd francia támadója szerint jól döntött, amikor a Honvédhoz igazolt. David N'Gog a korábbi magyar csapattársával, Bogdán Ádámmal nem tartja a kapcsolatot, valamint jól érzi magát Kispesten és ennek szellemében győzelmet remél szombaton a Ferencváros elleni rangadón.
Csakfoci Admin 2018. szeptember 13., csütörtök 13:35
A Honvéd francia támadója szerint jól döntött, amikor a Honvédhoz igazolt. David N'Gog a korábbi magyar csapattársával, Bogdán Ádámmal nem tartja a kapcsolatot, valamint jól érzi magát Kispesten és ennek szellemében győzelmet remél szombaton a Ferencváros elleni rangadón.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. szeptember 13., csütörtök 13:35

Profiként az ember sosem tudja, mi következik be a pályafutása során. Számomra megtiszteltetés, hogy a Honvéd színeiben játszhatok. Nagy múltú klubról van szó, remélhetőleg szép sikerélményeim lesznek – kezdte David N'Gog a Digi Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban. – Játszottam már együtt magyar játékosokkal a múltban, a Debrecennel is meccseltem még a Liverpoool színeiben.

Őszintén szólva nem sokat tudtam Magyarországról az ideigazolásom előtt. A magyar labdarúgást ismerem valamelyest, tudom, egyre jobbá válik itt a foci, ezért is érdekes volt, hogy ide igazolhattam.

Tudom, a Honvéd egy nagy múltú csapat, néhány jelentős játékos karrierje itt kezdődött, és tudom, éves szinten részt vesznek az Európa Liga-selejtezősorozatában. Szép kihívás előtt állok, hogy egy igazán jó szezont tudhassak majd magam mögött.

A 29 éves csatár elárulta, tartja-e a kapcsolatot korábbi csapattársával, Bogdán Ádámmal. Valamint azt is elmondta, milyen benyomásai vannak a magyar fociról.

Nem igazán kértem tanácsot Bogdán Ádámtól. Az érzéseimre hallgattam, az ügynökömmel és a családommal konzultáltam. Nem tartom már a kapcsolatot Bogdánnal, nem kérdeztem meg őt.

Különböző videó-összeállításokat néztem meg az egyesületről. Tudom, két éve megnyerték a bajnokságot, számomra ez egy érdekes váltás volt. Jók a benyomásaim a magyar fociról. A csapat jól teljesít a szezon kezdete óta, és amint mondtam, egyre jobbá válik a labdarúgás színvonala errefelé.

Láthatjuk, mennyi új sportlétesítmény, edzőpálya és stadion található meg. Nagyon jó ilyen körülmények között játszani. Remélem, jó teljesítménnyel tudom segíteni a csapatot a győzelmek elérésében.

N'Gog szerint nem ível lefelé a karrierje, miután a Honvédhoz igazolt a nyáron.

Kiszámíthatatlan a fociban, mi következik be. Egy évvel ezelőtt egy hosszú ideig tartó sérülés akadályozott meg abban, hogy pályára léphessek, ez nem volt jó időszak.

Fizikálisan és mentálisan is remekül érzem magam, megpróbálok mindent megtenni a klubért a szezonban, hogy győzelmeket ünnepelhessünk.

Egyelőre a jelenre összpontosítok, fizikálisan készen állok és mérkőzéseken szeretnék játszani, és ezzel együtt szeretnék a kezdő tizenegy tagja lenni, azonban ez az edző döntése. A szezon kezdete óta jól muzsikál a gárda, és abban reménykedek, hogy jó idényt produkálunk majd és aztán meglátjuk, hogyan tovább.

N'Gog végül a szombati, Fradi elleni rangadóról és a céljairól is ejtett pár szót.

Mint mondtam, fizikálisan jól érzem magam, készen állok a játékra, a döntés most már az edző kezében van, hogy a kezdőben kapok lehetőséget, vagy sem. Tudom, egy fontos mérkőzés következik. Jól kezdtük az idényt, és szeretnék jól szerepelni a szurkolóink előtt. Tudjuk, hogy a Fradi nagyon erős és annak tudatában lépünk pályára, hogy győzni szeretnénk hazai pályán. Természetesen elégedett lennék, ha a dobogón végeznénk, de annak is örülök, ha bármi ilyesmit elér az együttes.

Átigazolások
Újpest
Ganea apja kiakadt
Édesapja szerint a kedden elküldött George Ganea azért  került nehéz helyzetbe Újpesten, mert román.
ETO
Nemet mondtak a katalánoknak
A La Ligában szereplő Girona már ajánlatot is tett az ETO 20 éves ukrán-magyar csatáráért, Oleksandr Pyshchurért, de a győriek első körben nemet mondtak a megkeresésre. (Nemzeti Sport)
Légiósok
Szalai Attila
Miközben ügynöke szerint nem hagyja el a Kasimpasát, a török sajtó szerint Szalai Attila országon belüli klubváltása még elképzelhető lehet - ez a csapat viheti.
Tovább az összes átigazoláshoz