"Kilencen vagyunk 3 posztra" - bemutatkozott a Honvéd új igazolása

Az MTK Budapest elleni idegenbeli pontszerzés alkalmával mutatkozott be a Honvéd színeiben az élvonalban Holdampf Gergő.
Mokány Lajos 2018. október 24., szerda 9:51
Az MTK Budapest elleni idegenbeli pontszerzés alkalmával mutatkozott be a Honvéd színeiben az élvonalban Holdampf Gergő.
Szerző: Mokány Lajos 2018. október 24., szerda 9:51

A 24 éves középpályás a mérkőzés után nyilatkozott honlapunknak a debütálásról és a kispesti helyzetéről.

A Honvéd első nyári igazolásaként kerültél Kispestre a Nyíregyháza Spartacus csapatától. Hogyan kerültél Kispestre? 
- Supka Attila személyesen hívott fel, hogy szeretné ha a Honvédhoz igazolnék, így aztán, bár volt több élvonalbeli, komoly lehetőségem is, köztük a magyar futball további, komoly tradíciókkal bíró meghatározó klubjai, mégis a Honvéd mellett döntöttem, megtiszteltetés számomra Puskás Ferenc egykori klubjában futballozni. Edzőnkkel korábban 1,5 éven keresztül dolgoztam szülővárosom csapatában, az SVSE Sopronban, így nem volt ismeretlen számomra és nem töprengtem sokat, hogy melyik klub mellett teszem le a voksom. 

A 11. fordulóban sikerült debütálni. Miért?
- Sajnos nem indult szerencsésen a szezonom, hiszen egy izomsérülést sikerült összeszednem, így aztán majdnem a teljes felkészülést ki kellett hagynom, már jócskán elindult az Európa Liga-selejtezősorozat, mire teljes értékű munkát tudtam végezni. A beilleszkedés nem okozott problémát, mert bár a korábbi Honvéd-játékosok - Prosser, Botka -, akikkel a korosztályos válogatottban együtt játszottam, illetve Bobál Dávid, akivel Sopronban együtt futballoztunk egy ideig, már nincsenek itt, azért így is akadt, akit ismerősként üdvözölhettem.

A Honvéd jól kezdte a szezont, a dobogó második fokán álltok a bajnokság harmadánál. Mi a titka a jó szereplésnek véleményed szerint ?
- Azt hiszem sikerült egy egységes csapatot kialakítani a stábnak, annak ellenére, hogy sok helyen változott a keret, azért egy stabilnak mondható mag megmaradt és a változások ellenére jól működik a rendszer.

Az MTK ellen bemutatkozhattál a bajnokságban is. Mit vársz a folytatástól?
- A csapat számára egyértelműen a dobogós helyezés megtartása a cél, ami nagyon komoly feladat lesz. Ami engem illet: természetesen nagy örömmel léptem pályára, nagyon régóta vártam erre a pillanatra. Én mindig abban bíztam és bízom, hogy a komoly munka és a megfelelő hozzáállás előbb-utóbb eredményt hoz, a dolgok mindig egyenesben kerülnek, ha az ember mindent megtesz, ami tőle telik. Én ezt a mentalitást hoztam otthonról, nem szoktam összezuhanni sosem, ha nehézségekbe ütközöm. A helyzetem eddig sem volt és ezután sem lesz egyszerű, hiszen saját nevelésű válogatott kerettagok játszanak a posztomon, illetve légiósok is érkeztek azonos pozícióba, kilenc játékos harcol három posztért, de a profi futball erről szól. Le kell gyűrni az akadályokat!

Átigazolások
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Légiósok / Ferencváros
Lisztes Krisztián
Egy frankfurti lap szerint Lisztes Krisztián németországi jövője is tét lehet a Ferencvárosnál eltöltött kölcsönidőszaka alatt.
Tovább az összes átigazoláshoz