Az elmúlt héten leköszönő tulajdonos, George F. Hemingway szigorú anyagi irányelvek mentén vezette a csapatot. Sokat kellett engedned a korábbi fizetéseidhez képest?
– Igen, ezt tiszteletben kellett tartanom. Az a dolgom, hogy a teljesítményemmel segítsem a csapatot. Hálás lehetek a Honvédnak, hogy a múltbeli dolgaimat elfogadták és kaptam még egy esélyt tőlük. Ha azt néztem volna, hogy milyen a fizetési igényem, már rég nem itt játszanék, hiszen volt egy jobb ajánlatom is, amit a Honvéd miatt visszautasítottam. Jó kapcsolatot ápoltam Hemingway úrral, sokszor érdeklődött felőlem. Támogatott, nem voltak elvárásaim vele szemben, mindent megkaptam tőle.
Ha jobban belegondolok egy Ferrarit nem, ami megkönnyítené a helyzetem a mindennapos közlekedés során (nevet).
A belvárosban lakok a Duna-parthoz közel, nem panaszkodhatok. Most végre jó helyre kerültem!
A nemrég bekövetkezett tulajdonosváltás gyakorolt már valamilyen hatást az öltözőre?
– Meglepődtem, hogy új tulajdonosok vették át a Honvédot. Korábban már hallottam erről a lehetőségről, azóta pedig már találkoztunk is velük a többiekkel együtt a múlt héten. Minden nagyon gyorsan történt. Remélhetőleg, velük is sikeresek leszünk, mint korábban Hemingway úr irányítása alatt.
Noha pár napja beszéltünk, azonban kikerülhetetlen, ami utána történt. A múlthéten a német sajtó arról számolt be, hogy a berlini lakásodnál razziát tartott a rendőrség. Van valamilyen közöd a történtekhez?
– Nem tudom, miért történt ez, sajnálom, hogy próbálják befeketíteni a nevemet, s nagy kár, hogy ilyen dolgokról kell beszélnem, hogy megint kapcsolatba hoztak a terrorizmussal. Ha legközelebb jönnek, akkor ajtót nyitok nekik szívesen, akár a mosdóban, akár a pincében vagyok. Csak hagyjanak békén ezekkel a vádakkal, hiszen semmi közöm hozzájuk.
"Mindenki ártatlan, amíg a bíróság az ellenkezőjét ki nem mondja. Hiszünk abban, hogy a vizsgálat tisztázni fogja a játékosunkat. Ennek érdekében természetesen mindenben együttműködünk a hatóságokkal, és ezt várjuk el tőle is. Mint minden jogállamban működő demokratikus szervezet, a Honvéd is elkötelezett a terrorizmus elleni harc és az erőszakmentesség mellett. Mindezek kinyilvánításán túlmenően azonban klubunknak nincs teendője és közlendője ebben az ügyben mindaddig, amíg a vizsgálat le nem zárul. Amennyiben a hatóságok a játékos bűnösségét tárják fel - hiszünk benne, hogy ez nem így lesz -, természetesen azonnal megtesszük a szükséges intézkedéseket." – olvasható a klub hivatalos közleménye Ben-Hatirával kapcsolatban.
Ugorjunk vissza az időben egy kicsit. Melyek voltak az első benyomásaid, amikor a Honvédhoz igazoltál? Mi lepett meg leginkább, és mi múlta alul esetleg az elvárásaidat?
– Kellemesen csalódtam.
Kiváló az infrastruktúra, profi helyeken készülhetek hétről hétre, és ez megkönnyíti a feladatomat.
Tulajdonképpen nem volt semmilyen elvárásom a Honvéddal szemben. Tudtam, nem lesz egyszerű a beilleszkedésem. Szerencsére ebben a csapattársak teljes mértékben a segítségemre voltak. Most már minden a közös sikerről szól.
Mit gondolsz, milyen helyezést érne el a Honvéd a német első osztályban?
– Nehéz összehasonlítani a német bajnokságot a magyarral. A játékosok és a liga között is vannak különbségek, na meg persze az edzők között is akadnak! Nehéz kérdés, de elfogultság nélkül a német élvonal második felébe helyezném el a Honvédot.
A Honvédot megelőzően a Schalkénál edzettél, miután hét hónap után távoztál a tunéziai Esperancétól. Szó volt az esetleges szerződtetésedről?
– Rosszkor voltam rossz helyen. Az akkori edzőnek (Domenico Tedesco – a szerk.) sok problémája volt. A 15. helyen álltak a bajnokságban, emiatt sok kritikát kapott a médián keresztül. Belekötöttek a csapatába, az edzés módszereibe, egyszerűen nem kapott levegőt.
![](/uploads/2019/04/Hatira_Schalke-768x626.jpg)
Tulajdonképpen miért nem sikerült megegyezni velük?
– A vezetőedző nem engedhette meg, nem kockáztathatott, hogy a múltban történt dolgaim miatt szerződtessen. Bár kétségtelenül jól éreztem magam a Schalkénál, jó edzettségi állapotban voltam, azonban végül nem igazoltak le. Az a fejezet lezárult, bármennyire is kellemetlen volt, de túl kellett lépnem rajta.
Aztán jött a Honvéd megkeresése. Könnyedén sikerült igent mondani a kispestiek ajánlatára?
– A Schalke után nem sokkal később egy újabb Bundesliga-csapat jelentkezett be, azonban végül a Honvéd ajánlata lett a befutó. Minden készen volt, már csak az aláírás hiányzott a szerződésről. Egy nappal a bejelentés előtt közölték, nem számítanak rám, így az egész dolog meghiúsult. A dolgokat személyesen megbeszéltük. Miután rendeződtek a sorok, nem sokkal később jött a Honvéd ajánlata. A Honvéd végig éreztette velem, komolyak a szándékai, minden áron szeretnének megszerezni. Megnéztek, a sikeres orvosi vizsgálatok után aláírtam a szerződésemet. A kezdetektől fogva elhatároztam, csak a klubomra fogok koncentrálni. Jelen helyzetben a kupagyőzelemre, amire nagy esélyünk van, és szeretnénk is élni vele. Nem gondolok az üres gondolatokra, hogy mi lesz, ha… Hisz, mint tudjuk a „Ha”-val kezdődő mondatoknak a sportban nincs értelme.
A fiatal éveidre visszatekintve a mostani generációból nem sokan emlékezhetnek rád. 1999 és 2006 között Berlinben nevelkedtél, és nagy tehetségnek számítottál. Milyen célokat fogalmaztál meg akkoriban magaddal szemben? Hogyan emlékszel vissza arra a 7 évre?
– Nyugat-Berlinben születtem. Mindig is Berlint tartottam a hazámnak: itt kezdődött el 1994-ben a pályafutásom a Reinckendorfer Füchse-nél, a szüleim – akiket nagyon szeretek és sokat köszönhetek nekik – mai napig ott élnek. Kiskoromtól fogva az lebegett előttem, hogy egy napon szeretnék profi labdarúgóvá válni, és ennek érdekében mindent meg fogok tenni. Órák hosszat gyakoroltam a pályákon, külön munkákat végeztem, és meg lett a gyümölcse. Bár tizenkét évvel később, 2006-ban a Hamburghoz kerültem, itt mutatkoztam be az élvonalban, mégis 2011-ben örömmel tértem vissza Berlinbe. Egyetlen változással: profi játékos lettem! Abban az időben sok minden történt, de ennek ellenére hálás voltam a Herthának, hiszen a családom előtt játszhattam egy kiváló atmoszférájú stadionban, melyet mindig megtöltenek a kilátogató nézők. Ennél szebbet el sem képzelhettem volna.
Egy ízben a klublegendának számító Dárdai Pál játékosa is voltál. Milyen emléket őrzöl róla abból az időszakból, és milyen edzőnek tartod?
– Dárdai Pált 16 éves korom óta ismerem. A berlini szurkolók imádják. Hatalmas közönségkedvencnek számított játékosként, most edzőként is szeretik, habár az elmúlt időben nem olyan jól alakultak az eredmények számukra. Emlékszem Dárdai régebben a fiatalokat edzette, mostanra már lassan öt éve irányítja a felnőtteket. Sajnos rövid ideig dolgoztam vele együtt.
Dárdai nem ugyanaz aki, négy évvel ezelőtt volt: rendkívül sokat fejlődött, ami csak az előnyére vált. Eleinte hibázott, de észrevette a hibáit, és kijavította.
Edzőként rendkívül fegyelmezett, felkészült, melyet jól példáz, hogy mindent aprólékosan kidolgoz, egyetlen részletet sem hagy ki. Igazából a pálya minden szegletéről szeretne mindent tudni, és ennek szellemében készíti fel a játékosait. Ahogy Németországban is mondták róla: bedobták a mélyvízbe, mert eleinte a fiatalokkal dolgozott együtt, és utána nehéz helyzetben átvette a felnőttek irányítását. Sokak meglepetésére 2015-ben az év edzője lett Berlinben, illetve egy évvel később a Kicker szavazásán is ő lett a legjobb. Jó kapcsolatot ápoltam vele, a gyerekeivel is, akik szurkoltak nekem. Sajnos már nem tartjuk a kapcsolatot: egyrészt a távolság miatt, másrészt már nem vagyok a játékosa sem.
![](/uploads/2019/04/Ben_Hatira_U19-768x576.jpg)
2007-ben az U19-es Eb társgólkirálya lettél, 2009-ben pedig U21-es Európa-bajnoki címet ünnepelhettél a német korosztályos válogatottal. Gondoltad volna akkor, hogy egy napon tunéziai nemzeti csapatban fogsz szerepelni? Miért nem vártál Joachim Löw hívására?
– Azok voltak a régi szép idők, hiszen még akkoriban az U14-es korosztálytól kezdve lépkedtem fel a szamárlétrán és az U21-esekig ott játszhattam a német válogatottban. Olyanokkal együtt, mint például Jérome Boateng vagy Ashkan Dejagah, akik a majdani felnőtt válogatottjukban is bemutatkozhattak, és rendre alapemberré váltak. Németnek érzem magam, sok minden köt a német fővároshoz. Mindig is német válogatott szerettem volna lenni. Szüleimmel gyakran jártunk Tunéziában, ahol szép és tartalmas nyaralásokat töltöttünk el. A tunéziai labdarúgó-szövetség sokáig tárgyalt is velem, győzködtek, képviseljem a tunéziai nemzetet. Igazság szerint nagyon megterhelő volt abban az időben játszani: mind Európában, mind Afrikában. Nem akartam olyan helyen játszani, ahol politikai problémák vannak.
Ha már szóba került a tunéziai válogatott, eddig csak tizenegyszer öltötted magadra a címeres mezt. Miért alakult így?
– Elsősorban hosszabb ideig lábsérüléssel bajlódtam, amit kezeltetni kellett, emiatt nem lehettem ott a tunéziai válogatottban. Másodsorban inkább a Bundesligára szerettem volna koncentrálni, hiszen az európai világversenyeket négyévente, az afrikaiakat kétévente rendezik meg. Döntéskényszerben voltam, mérlegelnem kellett: az egészségem mellett fontosabb volt, hogy a Bundesligában játszhassak hétről hétre, ami mindig is az álmom volt a kezdetektől fogva.
Ahogy fentebb is említettük, a Hamburgban mutatkoztál be a Bundesligában, majd visszakerültél a Hertha BSC-hez. Miben más a német bajnokság, mint a magyar?
– Meglehetősen egyszerűbb volt Németországban játszani, mint Magyarországon. Félreértés ne essék, nincs bajom a magyar bajnoksággal.
Jó dolognak tartom, hogy a magyarok szeretik a focit, de világszerte lebecsülik Magyarországot.
A Bundesligában mások a feltételek. Legyen szó az infrastruktúráról, a bajnokság körüli szervezésről, vagy a felszereltségekről. Magyarországban megvan az a lehetőség, hogy felzárkózzon az európai elithez. Új stadionok épültek, szuper edzőpályák vannak. Nem szabad elfelejteni, a pénz mellett tudásra és fejlesztésekre is szükség van. Fájó pont, hogy az európai kupaporondon csak pár együttes képviseli Magyarországot, és nem sokáig jutnak ezeken a megmérettetéseken.
Pályafutásod során olyan klubokban is megfordultál, ahol magyarokkal együtt játszottál. Az Eintracht Frankfurtban Huszti Szabolccsal, valamint fél évig a Darmstadtban Kleiheisler Lászlóval. Milyen véleménnyel vagy róluk?
– Huszti Szabolccsal jól megértjük egymást. Nem tagadom, kifejezetten jó a viszonyunk, tartjuk a kapcsolatot. Alig pár hete még együtt vacsoráztunk Budapesten, amely során felelevenítettük a történteket. Mellette, ahogy mondod Kleiheisler László volt még a csapattársam, amikor a Darmstadthoz kerültem. Vele nem sokáig játszottam együtt, de technikailag rendkívül képzett volt. A csapat annak idején 2016-ban a második idényét töltötte a Bundesligában, és nehéz helyzetben voltunk. Fiatal játékosok alkották a keretet, időt kellett volna adni mindenkinek. Egy új csapatot kellett építeni az edzőnek, nem voltak megelégedve velünk. Sajnos rosszkor, rossz helyen voltam.
![](/uploads/2019/04/Huszti_Hatira_Instagram-768x718.jpg)
Németország után Törökország, majd Tunézia felé vetted az irányt. Minek volt köszönhető ez a meglepő kontinensváltás?
– Erről egy külön interjút lehetne csinálni (nevet). Történt, ami történt, a múlton már nem lehet változtatni. A történelem megismételte magát: megint rosszkor voltam, rossz helyen. Törökországba csupán azért igazoltam, hogy formába lendüljek a majdani világbajnokságra.
Karriered első trófeáját 21 évesen érted el, miután a német U21-es válogatottal megnyertétek a svédországi Európa-bajnokságot. Emellett tunéz bajnoknak és afrikai BL-győztesnek mondhatod magad. Elégedett vagy a pályafutásoddal, vagy akad még hiányérzeted?
– Olyan típusú játékos vagyok, aki szereti mindig a maximumot nyújtani. Abban az időben, ahogy említetted a megnyertem 2009-es svédországi U21-es Eb-t, valamint 2012-ben a német másodosztály küzdelmeit a Herthával. Ettől többet nem is kívánhattam abban a nehéz időben.
LENKÓ PATRIK
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)